Jótékonykodás Pusztaföldváron

nov 05, 14 Jótékonykodás Pusztaföldváron

Pusztaföldváron 2010 óta évről évre megrendezik november végén azt a jótékonysági bált, mellyel a település fejlesztéséhez járulnak hozzá a lakosok. Idén a térfigyelő kamerarendszer kiépítését szeretnék segíteni.

Négy évvel ezelőtt, 2010. december elején leégett Pusztaföldváron a parókia. A lelkésznő és családjának megsegítésére fogott össze a település lakossága először.  Két évvel később Mátó Józsefné kezdeményezésére defibrillátor készülék vásárlásához szerveztek jótékonysági bált. Idén pedig a november 29-i rendezvényen a település belső térfigyelő rendszerének kialakításához kezd gyűjtésbe a Pusztaföldvár.

– Sajnos megnőtt a bűnözés a településen. Nemrég megtámadtak és félholtra vertek egy földvári férfit. Az eset után aláírásgyűjtésbe kezdett Sonkolyos Szabolcs alpolgármester, aki indítványozta a térfigyelő rendszer kialakítását. Egyik ötlet szüli a másikat. Eredetileg az október hónapban átadott Szabadság téri park díszkivilágítására akartunk gyűjteni, de a helyzetre való tekintettel módosítottuk a terveket – mondta el a rendezvény kapcsán Gyarmatiné Laduver Márta IKSZT vezető.

A bálra támogatói jegyek is vásárolhatók. A szervező hozzátette, a település lakossága már több alkalommal bizonyította, hogy a jó ügy érdekében képes összefogni, bízik benne, ez most sem lesz másként.

Kiss Réka

12768_807635465946949_8372622580396712272_n

Hagyjon üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>