2017. november 19. vasárnap
Likefestoon / Aktuális / Jogszerűség, szakszerűség, költséghatékonyság és gyorsaság

Jogszerűség, szakszerűség, költséghatékonyság és gyorsaság

A Békés Megyei Kormányhivatal 2017 harmadik negyedéves működéséről, az elmúlt időszak tapasztalatairól és eredményeiről, valamint a következő negyedév feladatairól tartott sajtótájékoztatót Dr. Takács Árpád a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott.

A sajtótájékoztatón a kormánymegbízott elmondta, hogy az elmúlt időszakban a kormányhivatal folytatta az egységes jogalkalmazást biztosító szakmai protokollok és módszertanok kidolgozását, valamint a reagálóképesség növelése érdekében tett intézkedéseket.

Megkezdődött az állami tisztviselők felkészítése a jövő évtől hatályba lépő általános közigazgatási rendtartás alkalmazására, ezt követően az önkormányzatok a Magyar Államkincstár és a szakmai kamarák által kijelölt szakemberek felkészítése történik. A cél, hogy megyei szinten egységes jogértelmezés, joggyakorlat érvényesüljön állami, önkormányzati és köztestületi szinten egyaránt.  A jogszerű, és szakszerű döntéshozatal mellett fontos a következetesség, a kiszámíthatóság, és a hitelesség, amely az állampolgár számára bizalmat jelent és jogbiztonságot eredményez. – emelte ki a kormánymegbízott.

2017 márciusában több igazgatási és szolgáltatási díj szűnt meg, amelynek eredményeként jelentősen nőtt a beérkezett kérelmek és ügyek száma. Mindez alátámasztja a kormány eredményes gazdaság- és társadalompolitikáját. „A kormányhivatal jogszerű, szakszerű, költséghatékony és gyors döntéseket hoz”– hangsúlyozta. Az elmúlt év azonos időszakához viszonyítva közel 10 százalékkal több, mindösszesen 917 ezer ügyfél fordult meg a kormányhivatal ügyfélszolgálatain szeptember 30-ig. A 14 Kormányablakban negyvenötezerrel több ügyfél fordult meg, mint 2016 év azonos időszakában. A kormánymegbízott kiemelte, hogy a sommás eljárás 2016 évi bevezetésével az ügyek több mint 70 százalékát zárták le az ügyintézők nyolc nap alatt, korábban ez 40 százalék körül volt. Az új közigazgatási rendtartás egyik nagy hozadéka lehet, hogy az ügyek több mint 80 százalékában nyolc napon belül érdemben dönt a hatóság.

A kormánymegbízott kitért az egységes eljárásrend és a gyermekvédelmi protokoll bevezetésére, amelyet szeptember végéig valamennyi járásnál bevezettek. 2017 nyarán megalakult a helyszíni ellenőrzések kidolgozásáért felelős munkacsoport, amelynek célja a reagálóképesség növelése.

Ebben az évben a kormányhivatal együttműködési megállapodást kötött a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés megyei szervezetével, a Szent István Egyetem Agrár- és Gazdaságtudományi Karával, az Országos Vadászkamara Békés Megyei Területi Szervezetével és a Békés Megyei Építész Kamarával.

A Békés Megyei Kormányhivatal több beruházásban tevékenykedik közvetlen vagy közvetett módon. A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások közé sorolta a kormány geszti Tisza kastélyt és békéscsabai élelmiszeripari fejlesztést, a hűtőházat, aminek koordinációjával Békés megyei kormánymegbízottat bízták meg. Így már nyolc ilyen jellegű feladat, az említetteken kívül békéscsabai Modern Városok Program, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság, a Csaba Metál, a Linamar, a Gallicoop és a battonyai környéki geotermikus rendszer fejlesztései tartoznak a kormánymegbízotti koordináció körébe.

Dr. Takács Árpád elmondta, hogy a Békés Megyei Kormányhivatal 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert. A 2018 januárjáig megvalósuló tíz középület felújításával a cél az energiamegtakarítás és az épületenergia felhasználás csökkentése. Továbbá hazai forrásból a szarvasi járási hivatal épületének felújítása is teljesül.

A kormánymegbízott kihangsúlyozta, hogy a Miniszterelnökség támogatásával a Békés Megyei Kormányhivatal mobil kormányablak busz beszerzését tervezi, mely a jövőben a megye bármely pontján meg tud jelenni, így a kisebb településeken élő nyugdíjas korosztály vagy mozgásukban korlátozott személyek – esetenként – helyben is tudják intézni ügyeiket.

Tájékoztatójában rátért, hogy az elmúlt hét évben a nyilvántartott álláskeresők száma folyamatosan csökken. A 2010-es évi adatok szerint 28 ezer volt az álláskeresők száma, míg 2017 szeptemberében ez a szám 11 ezerre csökkent. Szeptember végéig 2919 fő foglalkoztatását, 2000 fő képzését és 39 vállalkozás támogatásával 220 fő munkahelymegőrzését segítette a kormányhivatal.

A kormánymegbízott bejelentette, hogy a Magyar Államkincstár megkezdte a 2017 évi egységes kérelmek alapján a támogatások előlegfizetését. Jövőbeni célként tűzte ki a kormányablakban intézhető ügyek bővítését. Hozzátette, hogy a jövőben hét járás kormányablakában jelenik meg, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ügyfélszolgálata, ahol az ellenőrzések és végrehajtások kivételével minden kérelmet befogadnak. Elmondta, hogy a kormányhivatal még az idei évben együttműködési megállapodást köt a Békés Megyei Mérnöki Kamarával, valamint a Gál Ferenc Főiskolával, hiszen a felnőttoktatás és szakképzés kiemelten fontos a kormányhivatalnak.

A Békés Megyei Kormányhivatal a Miniszterelnökség irányítása alatt és támogatásával, együttműködve a stratégiai partnerekkel, az önkormányzatokkal és a megye valamennyi országgyűlési képviselőjével hatékonyan és sikeresen oldotta meg a feladatokat. A hivatal szakmai alapokon működő, a megye társadalmi életében aktívan résztvevő, és a megye érdekeit szem előtt tartó sikeres kormányhivatal – összegezte a kormánymegbízott a Békés Megyei Kormányhivatal beszámolója szerint.

Szerzőnk: Kiss Anna

Nézze meg ezt is!

A bécsi klasszikusok nyomában

Haydn, Mozart és Beethoven a bécsi klasszicizmus kiemelkedő alakjait, nevük és munkásságuk mindenki előtt ismert. …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.