Likefestoon / Aktuális / Jó hír, ha kerékpárt szállít autóján

Jó hír, ha kerékpárt szállít autóján

Még folyamatban van a módosítás, de egy már biztos, az autók hátsó, fehér rendszáma áthelyezhető a kerékpárszállító eszközre. Sőt, megkönnyítik a szürke rendszám igénylését is.

A kormány újabb döntést hozott a kerékpárszállítás kapcsán, az elfogadott javaslat alapján készülő rendeletmódosítás szerint a gépkocsik hátsó, fehér rendszáma áthelyezhető a kerékpárszállító eszközre. Sőt, a módosítás szerint a szürke rendszám kiváltása is egyszerűbbé, olcsóbbá válik, az igénylést az okmányirodákban kell elvégezni, illetve az elkészült táblákat is itt lehet majd átvenni.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium beszámolója szerint a törvénymódosítással kiterjesztik a szürke rendszám értelmezését is, így a vonóhorogra szerelhető eszköz szabályozása a hasonló módon szállított egyéb tárolókra, például az úgynevezett boxokra is vonatkozik majd.

Mint írták, a rendeleti szintű változások megjelenése a közeljövőben, hatályba lépésük a kihirdetést követő öt napon belül várható, azonban addig sem kell aggódni, a minisztérium tájékoztatása szerint nem kapnak bírságot azok a gépkocsivezetők, akik átszerelik a fehér rendszámot.

Kiss Anna

Fotó: illusztráció

Szerzőnk: Földesi Szandra

Nézze meg ezt is!

Életlen késsel még almát sem lehet pucolni!

A mai napon érdekes írás érkezett szerkesztőségünkhöz, melyet a Dél-Békési Kistérség Többcélú Társulás tegnapi napon megtartott, …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.