Jó évet zárt a mezőgazdaság

jan 14, 16 Jó évet zárt a mezőgazdaság

A mezőgazdaság teljesítményét az elmúlt év során a rendkívüli időjárás nagymértékben befolyásolta, ám ennek ellenére mégis jól zárta a 2015-ös esztendőt – hangzott el a Gabonatermesztők Országos Szövetsége által szervezett konferencián.

A 2015-ös év az elmúlt 100 év harmadik legforróbb nyarának bizonyult, ami különösen az őszi betakarítású növényekre hatott kedvezőtlenül. Ennek következményeként a 2014-es rekordterméssel szemben kukoricából mintegy 6,5 millió tonna, napraforgóból pedig 1,7 millió tonna termett. A kalászosok betakarítási eredményei a 2014-es évhez képest jobban alakultak, a jelentősen megnőtt termőterületű szója betakarított mennyisége 26 %-kal nőtt.

Sikeres évet zártak a zöldség- és gyümölcságazat szereplői, hiszen míg a zöldségágazat  177 milliárd forintos kibocsátása 15%-kal nagyobb az előző évinél, addig a gyümölcságazat 90 milliárd forintos kibocsátási értéke 2014-hez viszonyítva 12 %-os bővülést produkált. A szőlő- és borágazat eredménye is kedvezően alakult, mind mennyiségben, mind minőségben felülmúlták a korábbi évek eredményeit.

Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár a konferencián hangsúlyozta, a kormányzat kiemelt célja, hogy a mezőgazdaságon belül az állattenyésztés helyzetét javítsa a növénytermesztéshez képest. Az állattenyésztés 2015. évi eredményeire vonatkozóan elmondta, kettős képet mutat, mert a sertés-, szarvasmarha- és baromfi állománylétszáma nőtt, a takarmányárak is kedvezőek voltak, emelkedtek a támogatási összegek, de  a csirke, a sertés, a juh és a tej termelői ára csökkent, ami kedvezőtlenül hatott az ágazat jövedelmezőségére.

– Annak ellenére, hogy a 2015. év eredményei alulmaradtak a 2014-es történelmi rekordoknak, az ágazat így is jó évet zárt a tavalyi évben – jelentette ki az államtitkár.

A támogatási rendszerrel kapcsolatban Czerván György elmondta, hogy a nemzeti támogatás összege 2015-ben 95 milliárd forint volt, a közvetlen EU-s támogatások összege pedig 396 milliárd forint. Az elmúlt esztendő a pályázati lehetőségekkel élni kívánó gazdálkodók számára teljesen új rendszert hozott, de a kérelmek benyújtásában a hivatal és a falugazdászok is sok segítséget nyújtottak számukra, ami által többnyire sikerült kiküszöbölni a nehézségeket.

Csomós Éva

Hagyjon üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>