2018. december 19. szerda
Likefestoon / Aktuális / Januártól tovább nő a minimálbér és garantált bérminimum összege

Januártól tovább nő a minimálbér és garantált bérminimum összege

2018 január 1-től ismét módosul a Munka Törvénykönyve. A változás az egészségi állapotot, a kismamákat, a megváltozott munkaképességűeket is érinti, illetve változik a minimálbér és a garantált bérminimum összege is.

Kimagasló mértékben, 12,8%-kal növekedtek a bruttó bérek Magyarországon idén, köszönhetően a minimálbér és garantált bérminimum érdemi emelésének, az adócsökkentéseknek, a versenyszféra növekvő munkaerő keresletének és a közszféra életpálya programjainak – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

Varga Mihály hangsúlyozta, a kormány kezdeményezésére megkötött hatéves bérmegállapodás a következő években csökkentheti vagy meg is szüntetheti a hazai bérek régiós lemaradását, miközben a bérekre rakódó terhek és a társasági adó mérséklődése a vállalatok költségeit csökkenti.

2018-ban a bruttó bérminimum 180.500 forintra, a nettó 120.033 forintra emelkedik. (Hetibér alkalmazása esetén bruttó 41 500 forint, napibér alkalmazása esetén 8300 forint, órabér alkalmazása esetén 1038 forint.)

Január 1-től több ponton módosul a Munka Törvénykönyve is. A módosításokra egyrészt az Európai Uniós irányelvek, másrészt pontosítási okok miatt került sor.

Az eddigi szabályzás szerint a munkavállalót csak olyan munkára lehet alkalmazni, amely testi alkatára, fejlettségére, egészségi állapotára hátrányos következményekkel nem járhat. A módosítás ezt kiterjeszti azzal, hogy a munkáltató a munkavállaló egészségi állapotának változására tekintettel köteles a munkafeltételeket, a munkaidő-beosztást megfelelően módosítani.

Január 1-től a munkavállaló számára, ha a munkakörében történő foglalkoztatás feltételei az egészségi állapot változására figyelemmel előírtak szerint nem módosíthatóak, úgy a munkavállaló számára az egészségi állapotának megfelelő munkakört kell felajánlani, amennyiben várandóssága megállapításától gyermeke egyéves koráig – munkaköri alkalmasságára vonatkozó orvosi vélemény alapján – a munkakörében nem foglalkoztatható. A munkavégzés alól pedig fel kell menteni, ha az egészségi állapotának megfelelő foglalkoztatása nem lehetséges. – írja a munkajogiblog.hu.

A módosítás a megváltozott munkaképességűeket is érinti. A módosítás meghatározza, hogy ki minősül „megváltozott munkaképességűnek”, illetve az új szabály szerint évenként a megváltozott munkaképességűeknek öt munkanap pótszabadság jár.

A törvénymódosítás továbbá kiterjeszti a „munkavállalói képviselő” fogalmát a munkajogi védelemre jogosult szakszervezeti tisztségviselőkkel.

Illetve az egyik legfontosabb változás, hogy a Munka Törvénykönyve módosítása pontosítja a megállapítható alapbér, illetve százszázalékos teljesítés esetén a teljesítménybér minimális mértékét a kötelező legkisebb munkabér mellett a garantált bérminimumra történő utalás beillesztésével.

Fotó: illusztráció

Szerzőnk: Földesi Szandra

Nézze meg ezt is!

Almási Ferenc bronzérmes az EB-n

A 130 kilogrammos Almási Ferenc jobban bírta mint a román Hutuleac, és 3-1-re győzött. Június …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.