Jánosnak és Tüttőnek mennie kellett, életveszélyes a ház!

nov 22, 13 Jánosnak és Tüttőnek mennie kellett, életveszélyes a ház!

Azonnal ki kellett költöznie az orosházi vak fiatalembernek, Hack Jánosnak és kutyájának, Tüttőnek eddigi otthonukból, mivel a ház életveszélyessé vált. A kiköltözést a katasztrófavédelem rendelte el pénteken, a déli órákban, azonnali hatállyal.

A vak fiatalember levelét a Szeretlek Dél-Békés oldal osztotta meg. Hack János fürdőszoba kialakításához kért támogatást.

A levelet több mint 450 ezren olvasták el. Az ország számos pontjáról ajánlottak Jánosnak segítséget, amik egy része a nagy távolság, a szállítási nehézségek miatt csupán felajánlás maradt. Ám, mint arról ugyancsak beszámoltunk, sok adomány célba ért (http://likefestoon.com/a-fiatal-vak-ferfi-nem-maradt-magara-a-bajban/).

Az orosházi Pet-Bau Kft.  felajánlotta, hogy nemcsak a fürdőszobát készíti el, hanem a teljes házat felújítja. Az ügy mellé állt a Rotary Klub is. A felújításhoz a ház tulajdonosának beleegyezését is kérték. Mint arról beszámoltunk, Jánosnak ugyanis a bankok nem adtak kölcsönt, hogy válása után házat vásároljon. Ismerősei egy budapesti egyesületet ajánlottak a figyelmébe, amely végül megvette az orosházi ingatlant. Jánosnak havi 9000 Ft albérleti díjat kellett fizetnie, emellett lakástakarék számlát is nyittattak vele, amit a lejárat után az egyesület kapott volna meg. A vak férfinak azt mondták, az albérleti díjjal és a lakástakarék összegével kiegyenlíti a ház vételárát, s akkor a tulajdonába kerül az ingatlan.

–           Biztos voltam benne, hogy így lesz, hiszen közjegyző előtt írtuk alá a szerződést – mondta a férfi hírportálunknak.

Most azonban kiderült, a szerződés alapján János egyszerű albérlőként van csupán bejelentve, egyéb jogosultsága nincs. Az egyesület az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvény életbe lépése előtt egyházként, egyes vélekedések szerint szektaként működött. Mostanra János rájött, vakságát kihasználva, nagy valószínűség szerint csúnyán átverték.

100_0757Busa Péter, a Pet-Bau kft. tulajdonosa, aki tagja a Rotary Klubnak is, pénteken délelőtt megkeresésünkre elmondta, az egyértelművé vált tulajdonviszonyok alapján nincs értelme több millió forintot fordítani a ház felújítására, amely koránt sem biztos, hogy végül János tulajdonába kerülne. Időközben az is kiderült, hogy a ház sokkal rosszabb állapotban van, mint ahogy gondolták.

–          Jánost nem hagyjuk magára. A Rotary Klub írásban fordult a város polgármesteréhez. Kértük, hogy akár egy komfort nélküli ingatlant biztosítsanak a fiatalembernek, amit mi összkomfortossá teszünk, felújítunk – mondta a cégvezető, hozzátéve, gyors megoldás szükséges, mivel az esős napok miatt újabb beázások történtek a házban, s az egyik közfal kidőlt. Erről mi is meggyőződtünk, hiszen Busa Pétertől egyenesen Hack Jánoshoz mentünk. A férfi nagyon el volt keseredve.

–          Borzasztó volt hallani azt a robajt. Mivel nem látok, nem is tudtam, mi történt, később derült ki, hogy az egyik közfal omlott le. Azóta jobban fülelek, s hallom, hogy recseg a ház – mondta. Mostmár a konyhában is hull a mennyezetről a vakolat, a szobában pedig úgy tűnt, az eddigieknél is jobban meghajlott a nagygerenda. Mindezeket János nem láthatta, s így azt sem tudta volna, hogy merre meneküljön, ha összeomlik a ház.

100_0762Nem sokkal a vak fiatalembernél tett látogatásunk után Busa Péter értesítette a katasztrófavédelmiseket a ház állapotában történt változásokról. A hatóság azonnal szemlét tett a házban. Megállapítást nyert, hogy az ingatlan életveszélyes. A 40 éves vak férfinak ki kell költöznie. A döntés után azonnal cselekedtek a hatóságok. Az önkormányzat ideiglenes elhelyezést nyújt Jánosnak és kutyájának a nővérszállón. A katasztrófavédelem értesítette a szolgáltatókat, akik a déli órákban kikötötték a gázt, a villanyt és a vizet. A városüzemeltetési zrt. és a Pet-Bau Kft., valamint magánszemélyek pedig hozzáláttak János ingóságainak csomagolásához, elszállításához. A bútorokat, egyéb berendezési és használati tárgyakat, az adományba kapott építőanyagokat és minden mást biztonságos helyre szállítanak, ahol addig tárolják, amíg a vak férfi sorsa nem rendeződik, s ebben, úgy hallottuk, a már említett cégen és civil szervezeten kívül az önkormányzat is segít.

Fotók: Kovács Erika

7 hozzászólás

  1. Kovacs Erika /

    János és Tüttő költözéséről még több fotó a Szeretlek Dél-Békés facebook oldalon.

  2. dr.Depinyi Ildikó /

    Hála és köszönet a Hack Jánost segítőknek!!!Mindenkinek, elsősorban a PET-Bau Kft-nek a nagyszerű,életmentő azonnali cselekvésért és felajánlásért!
    Jó volt olvasni,hogy ezúttal a hatóságok,szolgáltatók is azonnal léptek és segítő kezek összecsomagolták,biztonságba helyezték a fiatalember holmiját.
    Végtelenül felháborodtam azon,hogy aljas,csaló gazemberek még egy vak embert is becsapnak,gátlástalanul kifosztanak vallásos segítőkész hazugságok mögé bújva.
    Nagyon remélem -és kívánom-,hogy ne ússzák meg ezt és rendkívül szigorú büntetést kapjanak ezek a csalók,hiszen halmozottan minősített eset a bűncselekmény,amit haszonszerzés céljából aljas módon elkövettek.
    Legfontosabb most az,hogy János és kutyája Tüttő biztonságban legyenek és mielőbb egy saját otthonuk lehessen végre ennyi hányattatás után.
    Külön köszönetem Kovács Erikának,hogy tudósított a fejleményekről,hiszen sokan vagyunk országszerte,akik ha a távolság és/vagy egyéb okok miatt nem is tudunk segíteni,
    de mindenképpen aggódva kísérjük figyelemmel a történéseket.
    A cikket a facebookon megosztom.
    Üdvözletem minden segítő Embernek.

  3. Szabó Tibor Zoltánné /

    S:O:S:!!!
    Én is tennék valami jót egy ilyen szerény, szerencsétlenül járt
    emberért.Én 70 feletti vagyok, nem fizikai munkára gondolok, de ha beázott tudnék valami takarót, párnát, befőttet, lekvárt és
    még gondolkodom, hogy mit. Hova? Mikor? Ki veszi át tőlem?
    Többször láttam itt előttem elmenni és csodálatos kutyája van!!!
    Az az állatt több, mint némelyik ember…Várom a választ!!

    • Kovacs Erika /

      Tisztelt Szabó Tibor Zoltánné!
      Az e-mail címére küldjük a választ!
      Üdvözlettel: likefestoon.com

  4. Hack Miklós /

    Én Hack János ikertestvére vagyok Miklós és sajnos nagyon messze lakunk egymástól. Ezúton szeretnék mindenkinek köszönetet mondani a gyors segítségért amit a testvéremért tettek és tenni fognak.Elborzadva hallottam a történtekről és elszomorít,hogy nem tudok ott lenni mellette,csak telefonon tudunk beszélni,utoljára nyáron találkoztunk amikor ott nyaraltunk a családdal nála.Ő hívott meg magához örömmel és mi boldogan utaztunk le kitűnően éreztük magunkat a gyerekekkel kimozdultunk a minden napi életből és láttuk rajta hogy ö is boldog ettől . Megbeszéltük hogy jövő nyáron is ujjra megyünk így már nem lehet ezt megvalósítani.
    Még egyszer köszönet mindenkinek!

  5. Nina8888 /

    Hihetetlenül szívmelengető az az összfogás, amit tegnap megtapasztalhatott ez a fiatalember. Én nagyon remélem, hogy érkezik még segítség, hogy mielőbb rendeződjenek a sorai.
    Meg kell jegyeznem, hogy nem ez volt az első eset, hogy Busa Péter, valamint a Pet-Bau Kft példaértékű, azonnali segítőkészségét megemlítik egy ilyen szívszorító cikkben, ahol ember(ek) nehéz sorsáról van szó. Én így ismeretlenül is nagyon hálás vagyok Busa Péternek, a Pet-Bau Kft-nek, a Rotary Club-nak, valamint minden civil önkéntesnek akik segítettek egy bajbajutott embernek. Úgy gondolom ezzel a tettükkel egy kis hitet adtak az embereknek és bebizonyították, hogy igenis van még emberség, segítőkészség és jóság jónéhányunkban… KÖSZÖNÖM

  6. Kovacs Erika /

    Kedves Gábor! Hack János elérhetőségét e-mailben küldtem el. Üdvözlettel: Kovács Erika

Hagyjon üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.