2018. július 17. kedd
Likefestoon / Aktuális / Ismét dobogón a békéssámsoni nebulók

Ismét dobogón a békéssámsoni nebulók

Idén ősszel is a dél-békési iskola csapat képviselheti megyénket a Sportlövő Diákolimpia országos döntőjében, miután a napokban aranyérmet szereztek a megyei fordulón.

A Békéssámsoni Általános Iskola már három alkalommal bezsebelte az országos aranyérmet sportlövészetben, sőt, november ismét szert tehet majd rá Derecskén, hiszen október 18-án a Békéscsabán megrendezett Sportlövő Diákolimpia megyei fordulóján aranyérmes lett a lány és a fiú csapat is, valamint egyéniben is sikerült elnyerni az első helyet az egyik diáklánynak.

A versenyt minden évben az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel közösen hirdeti meg, míg a versenyt Magyar Sportlövők Szövetsége rendezi meg. A megmérettetések célja a lövészsport népszerűsítése a köznevelési intézmények tanulói és pedagógusai körében, valamint a fiatalok készségeinek, erkölcsi, akarati tulajdonságainak és fizikai képességeinek fejlesztése. Emellett a továbbtanuláshoz is hozzájárul, hiszen a Diákolimpia országos döntőjén elért legalább harmadik helyezetteknek 10 többlet pont jár a felvételi eljárás során.

A dél-békési oktatási intézmény diákjai az egész megyét képviselik majd november 18-án, a Derecskei Városi Sportcsarnokban.

Fotó forrása: Békéssámsoni Általános Iskola

Szerzőnk: Földesi Szandra

Nézze meg ezt is!

Almási Ferenc bronzérmes az EB-n

A 130 kilogrammos Almási Ferenc jobban bírta mint a román Hutuleac, és 3-1-re győzött. Június …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.