2019. szeptember 15. vasárnap
Likefestoon / Aktuális / IMF:Varga nyilatkozott

IMF:Varga nyilatkozott

        A miniszterelnök szeptember eleji facebook-bejegyzését követően igen nagy érdeklődés kerekedett az IMF és a magyar kormány közötti levélváltás tartalma iránt. A Kormány azonban mindezidáig nem nyilatkozott az ügyben. Varga Mihály, az IMF-tárgyalásokat vezető tárca nélküli miniszter pénteken elárult néhány részletet.

            A kormány álláspontja szerint a levél teljes tartalmának nyilvánosságra hozatala rontaná a magyar fél tárgyalási pozícióit, ezért a miniszter is csak néhány információt közölt az IMF-nek küldött válaszról, azt is leginkább a lakosság megnyugtatására. Mint mondta, szerda reggel az Európai Bizottságnak és a Nemzetközi Valutaalapnak megküldött levél három kérdéskörben fogalmazza meg a kormány álláspontját. A magyar fél ismertette benne a magyar gazdaság várható alakulását, kitért a lehetséges kiegészítő intézkedésekre, valamint ismertette benne az elmúlt két év eredményeit. Egy korábbi nyilatkozatában már beszélt arról a miniszter, hogy a válaszlevél nem tartalmaz a nyugdíjakra és a bérekre vonatkozó csökkentési javaslatot. Most azonban elárulta, hogy a bürokrácia csökkentése, azaz a közszférában dolgozók számának csökkentése viszont napirendre kerülhet. Azonban ennek a lépésnek a végrehajtását sem drasztikusan, úgymond egy tollvonásra tervezi a kormány, hanem évek alatt a nyugdíjba vonulók státuszának megszüntetésével kívánják végrehajtani.

            Varga Mihály szerint novemberre tető alá kerülhet az IMF-megállapodás, s azt követően lehet beszélni arról, hogy Magyarország kötvényeket bocsát ki a nemzetközi kötvénypiacon. A miniszter arra számít, hogy a Valutaalap október eleji ülését követően fog reagálni a magyar levélre.

            Miután a kormány a most aktuális levélváltás néhány részletét nyilvánosságra hozta, azt kéri Mesterházy Attilától, az MSZP elnök-frakcióvezetőjétől, valamint Veres János volt pénzügyminisztertől, hogy a 2008-as IMF megállapodás részleteiről adjon tájékoztatást. A parlament gazdasági bizottságának hétfői ülésén szeretnének részleteket hallani a kormánypárti politikusok a korábbi megállapodásról, amelynek – véleményük szerint – számos negatív következménye volt a magyar lakosság jövedelmi viszonyaira nézve. Az MSZP-s vezetőknek az az álláspontja az ügyben, hogy nem kaptak hivatalos meghívást a bizottsági ülésre.

Szerzőnk: Szerkeszto

Nézze meg ezt is!

Almási Ferenc bronzérmes az EB-n

A 130 kilogrammos Almási Ferenc jobban bírta mint a román Hutuleac, és 3-1-re győzött. Június …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.