Hunyadisok sikere az országos versenyen

ápr 27, 15 Hunyadisok sikere az országos versenyen

A főváros, ezen belül a Városliget adott otthont az Országos Katasztrófavédelmi versenynek, melyen a mezőkovácsházi Hunyadi iskola diákjai kiemelkedően szerepeltek.

Összesen 21 középiskolás és 10 általános iskolás csapat adott számot elméleti és gyakorlati tudásáról. A Hunyadit négy tanuló képviselte: Vízvári Zoltán, Szentesi Ákos, Szlanyinka Bence és Tóth László.

Az idei versenyt dr. Endrődi István tű. ezredes, a Magyar Polgári Védelmi Szövetség országos elnöke nyitotta meg. A megmérettetés hagyományos elméleti teszttel indult.

A fiúk 11órakor, a második körben kezdték meg a versenyzést, mivel a sorsoláskor a 13-as rajtszámot kapták. Kitartóan, minden tudásukat beleadva küzdöttek, több állomáson is elismerő szavakat zsebelhettek be.

Az eredményhirdetésen dr. Tóth Ferenc tű. dandártábornok, országos polgári védelmi főfelügyelő gratulált minden döntősnek és hangsúlyozta, a versenyben több mint tízezren vettek részt, a legjobbaknak adatott meg, hogy az országos versenyen összemérjék erejüket. A tábornok külön köszönetet mondott a felkészítő tanároknak, egyben felhívta a fiatalok figyelmét a verseny jelmondatára – A tudás életet menthet. Tóth Ferenc hangsúlyozta, a megszerzett tudás nemcsak életet menthet, hanem egyben másokért való felelősséget is jelent.

kat országos

A 2015-ös versenyt az általános iskolások között a mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium csapata nyerte, a középiskolásoknál a tavalyi győztes diadalmaskodott, vagyis a kiskunmajsai „Aranycsapat” vihette haza ismét az elsőségért járó vándorkupát.

Szorgalmuknak és küzdeni akarásuknak köszönhetően a Hunyadisok az ötödik helyet szerezték meg, emellett az Országos Tűzoltó Szövetség Elnöki Különdíját is megnyerték.

Kiss Réka

Fotó: Hunyadi János Közoktatási Intézmény

Hagyjon üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>