2017. november 19. vasárnap
Likefestoon / Aktuális / Hogyan fussunk helyesen

Hogyan fussunk helyesen

Sok futót látni nap, mint nap. Mindenki egyedi stílusban fut, és ezeket a stílusokat igen széles spektrumban vizsgálhatnánk, jellemezhetnénk. Hogyan fussunk helyesen, mit is nevezünk jó futótechnikának? Erre adunk választ!

Az egyik legkedveltebb és legnépszerűbb sport a futás, hiszen műveléséhez nincs szükség másra, mint egy cipőre, melegítőre. Korábbi cikkünkben már foglalkoztunk a futás elméletével, mint például, hogy hogyan igazítsuk edzéstervünket, célkitűzéseinkhez, illetve mire figyeljünk oda mozgás közben. Most pedig a futótechnikák fajtáit boncolgatjuk

A futókönyvek legtöbbje azt írja, sarokra érkezzünk, onnan gördüljünk finoman tovább a lábujjak felé. Néhány profi futó pedig cáfolja ezt a technikát. Én azt vallom, hogy próbáljunk ki minden technikát, és ami számunkra a legkevésbé megterhelő, azt válasszuk. Sokan azért nem futnak, mert a térdük nem bírja, közben előfordulhat, hogy csak rossz technikát választottak. Persze az is előfordulhat, hogy a túlsúly miatt terhelődnek a térdek, de nem szabad, hogy eltántorítson minket a mozgástól. Nagy túlsúllyal rendelkezők ne a futással kezdjék, hanem kezdetben gyors sétával, tornával, majd ahogy a súlyunk csökken, izmaink erősödnek, úgy emelhető a terhelés is.

Első lépésként nézzük meg a helyes testtartást. Figyelünk az egyenes tartásra, vállakat lazán engedjük le, zárjuk lapockáinkat, fejtetővel nyújtózzunk, állainkat enyhén húzzuk be. Karok test mellett derékszögben hajlítva legyenek és futás közben a test mellett mozogjanak előre-hátra.

Ahogy már említettem, több lépéstechnikát is feltüntet a szakirodalom. Nézzünk meg párat.

  1. Sarokra érkezzünk, onnan gördüljünk finoman tovább a lábujjak felé
  2. Érkezzünk telitalpra, így nem terheljük annyira a csontjainkat, hanem inkább az izmot
  3. Lábfej elülső részére érkezzünk, majd ezt követően tegyük le a teljes talpunkat a talajra

A kezdő futók egyik legnagyobb kihívása, megküzdeni a kifulladással, légszomjjal. Általában azt szokták tanácsolni, hogy futás közben lehetőleg az orrunkon szívjuk be a levegőt, különben “szúrni” fog az oldalunk. Viszont, egy bizonyos sebesség után már képtelenség orron át lélegezni, de ez is több mindentől függ. Mindenesetre lassabb tempónál célszerű lehet az orrunkon beszívni, majd szánkon át kifújni a levegőt.

Tapasztalataim alapján, ha a testsúlyunk megfelelő, akkor is kezdjük a futást füvön, lassú tempóba, kis távolsággal, amelyet folyamatosan növeljünk. Fontos, hogy olyan célt tűzzünk ki, amelyet teljesíteni is tudunk, így pozitív élménnyé válik a futás – cikkünk a “Kulcs egy jobb élethez” komplex humánerőforrás-fejlesztési program közreműködésével készült el.

Fotó: illusztráció

Szerzőnk: Kiss Anna

Nézze meg ezt is!

A bécsi klasszikusok nyomában

Haydn, Mozart és Beethoven a bécsi klasszicizmus kiemelkedő alakjait, nevük és munkásságuk mindenki előtt ismert. …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.