2018. október 20. szombat
Likefestoon / Aktuális / Három lopás – Egy gyanúsított Battonyán

Három lopás – Egy gyanúsított Battonyán

Vendéglőbe tört be, parkoló autókból lopott egy férfi Battonyán. A rendőrök nyomkövető kutya segítségével rövid időn belül elfogták.

Betörtek egy vendéglőbe január 31-éről február 1-jére virradó éjjel Battonyán. A bűncselekményről érkezett bejelentés után a rendőrök négy órán belül előállították a gyanúsítottat. A 38 éves D. Tibor átmászott az épület körüli kerítésen, majd befeszítette a vendéglő egyik ajtaját. Élelmiszereket, pénzt, utalványt vitt el, az udvarról pedig egy gázpalackot és egy fúrógépet is ellopott. Miközben hazafelé gyalogolt, két nyitva hagyott, parkoló személygépkocsiból is lopott. Az egyikből egy kézitáskát, amelyben benne voltak a tulajdonos iratai, és az autó forgalmi engedélye. A másik kocsi csomagtartójából egy hangszórót vett ki a hozzá tartozó erősítővel.

A rendőrök munkáját nyomkövető kutya segítette, a battonyai férfit lakásáról állították elő. A nála tartott házkutatáskor a lopott dolgok többségét a nyomozók megtalálták, lefoglalták és visszaadták a tulajdonosnak. A 38 éves D. Tibor ellen a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást. – tudtuk meg a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensének tájékoztatásából.

Szerzőnk: Földesi Szandra

Nézze meg ezt is!

Almási Ferenc bronzérmes az EB-n

A 130 kilogrammos Almási Ferenc jobban bírta mint a román Hutuleac, és 3-1-re győzött. Június …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.