Hallássérültek Eb-jére készül Szalai Béla

feb 15, 15 Hallássérültek Eb-jére készül Szalai Béla

A Végegyháza asztaliteniszezője 3 éve, egy otthoni balesetben veszítette el hallását a jobb fülére. Az amatőr sportoló második lett a hallássérültek országos bajnokságán, de ez nem elég az EB részvételhez. A szeptemberi eseményre önköltségen kell elutaznia, amire saját forrásaiból nincs lehetősége.

A 62 éves Szalai Béla egy otthoni baleset során veszítette el hallását jobb fülére. A fürdőszobából kifelé menet elvesztette az eszméletét, aminek következtében elesett, és a padlókőbe beütötte a fejét. Állítása szerint könnyen megúszta.

– Azóta orvosoknál és természetgyógyászoknál is jártam, de a helyzet mit sem javult. Nem is a hallásvesztés a legnagyobb probléma, hanem a komoly egyensúlyzavar – nyilatkozott Szalai Béla.

Gyerekkora óta pingpongozik, jelenleg a Végegyháza Megye I. osztályú csapatát erősíti, mellette megyei versenyeken is indul. Balesete után egy számára új és ismeretlen közegbe, a hallássérült asztaliteniszezők körébe került.

– Különleges helyzet ez, máshogy működnek a versenyek. Muszáj írásban követni az eredményt, többnyire pedig mutogatva kommunikálunk, hogy mindenki értse, mi történik – részletezte az asztaliteniszező.

A hallássérültek országos bajnokságán csak egy korosztály van, így a fiatalokkal is meg kellett mérkőznie, második helyének értékét ez még tovább növeli. Ezzel kvalifikálta magát ugyan az Európa bajnokságra, de a szövetség csak az első helyezett indulását tudja fizetni. Nehéz helyzetbe került, mivel a szeptemberi, az ausztriai Baden bei Wienben megrendezésre kerülő tornáig 200 000 forintot kellene előteremtenie utazásra, szállásra, nevezésre.

– Mivel február 6-a volt a nevezési határidő, már be is adtam a papírokat, ami azért jelent plusz terhet, mert ha ennek ellenére nem veszek részt a versenyen, büntetést kapok. Az országos bajnokság óta több mint harminc e-mailt küldtem szét támogatást kérve, szponzori megjelenést ajánlva. Sok helyen olvasás nélkül törölték a levelem. Eddig egy élelmiszerlánctól kaptam pozitív választ, ők 30 ezer forinttal segítenek – számolt be a helyzetről a sportoló.

Az Eb-n csapatban, párosban és egyéniben is indulna. Ennek akadálya még az is, hogy az országos bajnokságon harmadik helyen végző Makai Ákos, aki helyezése alapján szintén indulhat a kontinens tornán, hasonló anyagi gondokkal küzd, mivel neki is saját költségen kell neveznie. Szalai Béla, Makai Ákossal az oldalán megnyerte az Ob páros küzdelmeit, illetve a magyar alakulat harmadik tagja is, a budapesti Makai lenne.

A Végegyházában is jól teljesítő Szalait, a Hallássérültek Sportszövetségének számlaszámára történő utalással lehet támogatni, ez év júniusáig. A közleményben mindenképpen jelenjen meg a következő: Szalai Béla támogatására.

Juhász Ádám

Fotó: delmagyar.hu

Hagyjon üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>