Likefestoon / Aktuális / Gomba Kupáért versenyeztek a Négy Évszak Oviban

Gomba Kupáért versenyeztek a Négy Évszak Oviban

Gyermeknapi program keretében tartották idén már 12. alkalommal a Vándor Gomba Kupa elnevezésű akadályversenyt a Mezőkovácsházi Négy Évszak Óvodában június 3-án, szerdán, ahol 10 ovis csoport közül idén a Vackor csoport nyerte el a neves díjat.

A Reformátuskovácsházi telephely adott otthon a rendezvénynek, amelynek főszereplője 150 gyerek (10 óvodai csoport) volt, valamint 21 óvodapedagógus, 10 dajka, 3 pedagógiai asszisztens, és a Hunyadi János Közoktatási Intézmény 15 önkéntese felügyelte a biztonságos szórakozást a nap folyamán.

– A 10 állomás az óvoda területén volt kialakítva, vegyesen voltak mozgásos, logikai, ügyességi feladatok, de volt, ahol a tájékozottságot, tudást mérték fel a feladatban, ilyen volt a 13+1 kérdést tartalmazó TOTO is – tudtuk meg Szűcs Judit óvónőtől.

A versenyen kívül, szabadidős programok is színesítették a gyermeknapot. –Tóth Krisztina rendőr-főtörzsőrmester, kvíz kérdéseket tett fel a közlekedésről- helyes válaszokért foszforeszkáló matrica járt mindenkinek.  Kovács Péter a polgárőrség vezetetője- a rendőrautókat mutatta be. Az orosházi tűzoltók bemutatták a tűzoltó járművet és annak felszerelését. Elekiné Macsányi Melinda (a Városi Könyvtár munkatársának) tárlatvezetésével megtekintettük a Tájházat, volt arcfestés és csillámtetoválás, Farkas Ágnes és Móricz Bence a Magyar Táncművészeti Főiskola hallgatóinak köszönhetően pedig táncház és néptánc bemutató részesei is lehettünk– részletezte a napi programot.

A vendéglátók sok finomsággal készültek, többféle ízesítésű maffinnal, hűtött sárgadinnyével és ásványvízzel várták a kicsiket. Persze a gyermeknapi meglepetés sem maradt el.

A verseny végén 3 tagú bizottság értékelte a csoportok teljesítményét, majd Szedlacsekné Farsang Margit intézményvezető hirdette ki az eredményt, melynek alapján a VACKOR csoport bizonyult a legjobbnak, így a Vándor Gomba a 3. számú épületből a 4. számú épületbe került, itt tölt 1 évet, majd jövőre újra megküzd érte a 10 csoport.

A Vándor Gomba Kupa létrejöttét támogatta Mezőkovácsháza Város Önkormányzata, az OVIMEZŐ Alapítvány, a Mezőkovácsházi Négy Évszak Óvoda 4. épület Szülői Közössége, Zábrák Istvánné és Szűcs Judit.

Kálmán-Pócsik Judit

Fotók: Négy Évszak Óvoda és Bölcsőde

Szerzőnk: Szerkeszto

Nézze meg ezt is!

Az árulást sokfelé szeretik, de az árulót sehol

VAN, AMI NEM FÉR BELE. Feljelentés az internetes oldalunkat feltörők ellen (KATT IDE!)    

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.