2019. szeptember 10. kedd
Likefestoon / Aktuális / Főszerepben a Kodolányi főiskola

Főszerepben a Kodolányi főiskola

Éppen egy éve, hogy a Kodolányi János Főiskola Orosházát választotta székhelyéül.

Évtizedekre meghatározhatja az egész körzet fejlődését, hiszen a főiskolával a tudomány érkezett meg Dél-Békésbe, amire alapozva hozzáadott-érték növelésében segíthetnek minden területen, ennek köszönhetően nőni fognak a jövedelmek, és vonzóbb jövőképpel fog rendelkezni a térség.

– Egy percre sem bántam meg, hogy hosszú évek munkáját fektettük abba, hogy a főiskola Orosházát válassza székhelyéül. Nagy örömmel tölt el, hogy együtt dolgozhatunk fiataljainkért, a térségért, és azzal a lendülettel folytatjuk a munkát, mely eddig is jellemzett minket – hangsúlyozta Simonka György.

A Kodolányi főiskola szerepvállalása egyre erősebb a térségben. Múlt szombaton nyílt napot tartottak, a képzési kínálat iránt érdeklődőknek nyújtott betekintést a felsőoktatási intézmény, mely az oktatás, képzés mellett számtalan lehetőséget nyitott meg a térségnek.

– Komoly terveink vannak a tudomány, az innováció területén, melyben biztos hátteret nyújt a főiskola. A napokban svájci befektetőkkel egyeztettünk, a Karsai József és Hajtó professzor vezetésével kidolgozott, a világon egyedülálló kivonási módszerrel előállított gyógynövényalapú egészségvédő szerek iránt hatalmas érdeklődés mutatkozik – részletezte a terveket a térség országgyűlési képviselője hozzátéve, hosszú távon kiemelt szerepet szánnak ennek a munkának a gyógy- és egészségturizmusban is.

Szerzőnk: Földesi Szandra

Nézze meg ezt is!

Almási Ferenc bronzérmes az EB-n

A 130 kilogrammos Almási Ferenc jobban bírta mint a román Hutuleac, és 3-1-re győzött. Június …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.