2019. november 14. csütörtök
Likefestoon / Aktuális / Földtörvény a középpontban

Földtörvény a középpontban

Hétfőn, november 5-én a parlament megkezdte a földtörvény általános vitáját. Ugyanezen a napon a kormánypárti képviselők frakcióülésének is ez volt a központi témája. Rogán Antal frakcióvezető sajtótájékoztatón adott számot a Fideszes képviselők közös álláspontjáról.

 

–         Minden kormánypárti képviselő egyetért a földtörvény alapvető irányaival, vannak ugyan, akik további szigorításokat, pontosításokat tartanak fontosnak, ezek közül többet a frakció is támogat – nyilatkozta Rogán. A most benyújtott földtörvény-tervezet alapvetően nagybirtok-ellenes, a megszerezhető termőföld felső határát 2500-ról 1200 hektárra csökkenti – erre van szükség Magyarországon a frakcióvezető szerint.

 

–         Megállapodtunk, hogy a felső korláton biztosan nem fogunk enyhíteni, ám az állattartás szempontjait hangsúlyosabban figyelembevevő javaslatot dolgozunk ki. Alapelvünk, hogy a földtörvény annak juttasson földet, aki hazánkban földműveléssel foglalkozik – fogalmazott a sajtótájékoztatón Rogán Antal.

 

A frakcióülésen továbbá felmerült, ha szükséges, erősíteni kell a helyi földbizottságok szerepét, valamint tovább vizsgálnák a helyhez kötöttség fogalmát. A földtörvényhez benyújtott módosító javaslatokat a Fidesz agrárkabinetje jövő héten tárgyalja, s azt követően kerülhetnek az indítványok a kormány elé.

Orbán Viktor miniszterelnök távozóban a frakcióülésről úgy nyilatkozott az új földtörvényről, hogy lesz megállapodás a témában. A legnagyobb nézetkülönbség a birtokméret kérdésében van, ám a fiatalok helyzetbehozásával és a helyi közösségek döntésekbe való bevonásával a többség egyet ért – összegezte az eredményeket a miniszterelnök.

 

 

Amikor múlt héten Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Dél-Békésben járt, újságírói kérdésre válaszolva értékelte, hogy Ángyán József korábbi agrárállamtitkár és Bencsik János számos módosító indítványt tett a földtörvény-tervezethez. Mint mondta, valóban szerencsésebb lett volna, ha a képviselőtársak az előkészítés időszakában fejtik ki véleményüket, de valójában az a fontos, hogy minden szempontot figyelembe vegyenek, készséggel fogadják a módosítási javaslatokat. A vita még csak most kezdődik – fogalmazott az agrárminiszter.

Szerzőnk: Szerkeszto

Nézze meg ezt is!

Almási Ferenc bronzérmes az EB-n

A 130 kilogrammos Almási Ferenc jobban bírta mint a román Hutuleac, és 3-1-re győzött. Június …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.