Fiatal Gazda jelöltek figyelem!

márc 31, 15 Fiatal Gazda jelöltek figyelem!

Áprilisban indul a mezőgazdasági vállalkozóvá válók támogatása, a Fiatal Gazda pályázat. Idén csaknem 40 ezer euróval, vagyis közel 12 millió forinttal is patronálhatja maximálisan az unió a fiatalok ezen törekvését, attól függően mekkora gazdaságban fognak dolgozni.

Támogatott lesz a gazdák közötti együttműködés és a kertészeti, illetve állattenyésztési ágazat. A korábbi évek, és az uniós elvek szerint továbbra is előnyben fogják részesíteni a kistelepüléseken és tanyákon élő és ott dolgozni akaró gazdákat és azokat is, akik hátrányos helyzetű településeken élnek.

Azon 18-40 éves kor közöttiek jelentkezhetnek, akik rendelkeznek mezőgazdasági végzettséggel, és nem részesültek korábban MVH-s támogatásban. A pályázat sajátossága, hogy 90%-ot előre finanszíroznak, maximálisan 40 ezer eurót lehet igénybe venni, de ennek alapfeltétele az, hogy a nyertes pályázónak 5 évig üzemeltetési kötelezettsége van, és egyéni vállalkozónak kell lennie.

Ez azoknak jó lehetőség, akiknek nincs vagy minimális a tőkéje. Akiknek a legfőbb vágyuk, hogy a saját lábukra álljanak, és saját gazdaságban dolgozzanak, jó esélyeik vannak a terveik megvalósítására a támogatással.

0000000001-bA hivatalos statisztikák szerint az új beruházások 97%-a kapcsolódik uniós támogatásokhoz, ami a mezőgazdaság esetében komoly közvetlen támogatásokkal is kiegészül. Bár Európában a mezőgazdasággal foglalkozó korosztály átlag életkora folyamatosan nő, szerencsére egyre több fiatal látja a jövőjét ezen a területen, jellemzően saját gazdaság elindítása által. Sok fiatalnak van elege az alkalmazotti létből vagy a városi életből, és ehhez az elképzeléshez sok esetben kapcsolódik egy megvalósítható és jövedelmező üzleti elgondolás is. Azonban az induláshoz a legtöbb esetben szükséges egy kisebb-nagyobb kezdő tőke, ami nem minden esetben párosul a jó ötlettel, ilyenkor segít a pályázati támogatás.

Kálmán-Pócsik Judit

Képünk illusztráció

Hagyjon üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>