2018. február 25. vasárnap
Likefestoon / Aktuális / Festményekkel gazdagodott Kardoskút

Festményekkel gazdagodott Kardoskút

A Magyar Kultúra Napja alkalmából megnyitott tárlat keretében vehette át az önkormányzat a helyi származású festőnő adományát. A napokban megrendezett ünnepségen a helyi színjátszó társulat szórakoztatta a jelenlévőket.

Számos térségi településhez hasonlóan a kulturális programokban gazdag Kardoskúton is rendezvényt szerveztek a Magyar Kultúra Napján a művelődési ház nagyterme, mely szinte megtelt, annyi érdeklődő érkezett Hopka Margit festőnő kiállításának megnyitójára, és az azt követő Kardoskúti Főnix Kulturális Egyesület Színjátszó Társulatának színi előadására.

A program Hopka Margit festőnő méltatásával kezdődött, Vargáné Neller Borbála ismertette a művész munkásságát, majd szólt néhány mondatot a kiállított huszonöt alkotásokról. Kiderült, a művekből három a település intézményeinek falát díszíti a jövőben, hiszen felajánlotta azokat a festő a községnek. Az önkormányzathoz kerül a Buda vára a mienk! című olajképe, illetve a Pusztaközponti Olvasókörbe a Fehértóhoz kötődő két alkotása.

– A Vásárhelyi pusztához számtalan érték kötődik, amelyek között a Fecskéspartról elszármazott kiállító, Hopka Margit képei is méltán elismertek – emelte ki köszöntőbeszédében Lengyel György polgármester, aki megköszönte a festőnő felajánlását, valamint azoknak a munkáját, akik hozzájárultak az elmúlt napokban az új, színháztermi drapéria elkészítésében.

A rendezvény folytatásában a helyi amatőr színjátszó társulat, a Főnix tagjai léptek pódiumra és szórakoztatták a nagyérdeműt. Sikerüket jól tükrözte a nézők vastapsa a műsor végén.

Fotó forrása: kardoskut.hu

Szerzőnk: Kiss Anna

Nézze meg ezt is!

Védő intézkedésekről kell gondoskodniuk a munkáltatóknak

Védő intézkedésekről kell gondoskodniuk a munkáltatóknak, ha munkavállalóik a munkaidő legalább felében hidegben dolgoznak – …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.