2019. szeptember 19. csütörtök
Likefestoon / Aktuális / Európai örökség napok

Európai örökség napok

A város egyetlen műemlék épülete, az evangélikus templom szeptember 15-16-án 10 és 18 óra között nyitott kapukkal és különböző rendezvényekkel, látnivalókkal várja az érdeklődőket. A gyülekezet ebben az évben csatlakozik a Kulturális Örökség Napjai elnevezésű, egész Európát átfogó rendezvényhez. Az 1984-ben megfogalmazott gondolat – hozzáférhetővé, ingyenesen megtekinthetővé tenni emlékhelyeket, műemlékeket a nyilvánosság számára – az évek során alapjaiban nem változott.

Az Európa Tanács által indított Európai Örökség Napok rendezvénysorozat során a kapuk megnyitása már nem cél, hanem eszköz ahhoz, hogy mind többen megismerhessék azt a gazdag kulturális örökséget, amely mindannyiunk közös kincse.

Orgona és torony

Különleges az orosházi orgona

A nyitott templomban mindkét nap megtekinthető „A mi templomunk” és a „Gyülekezetünk kincsei” című kiállítás. A lépcsőfeljáróban orosházi festők templomot ábrázoló festményei, a Győri Vilmos teremben a gyülekezet muzeális dokumentumai, kegytárgyai, liturgikus textíliái láthatók. A kiállításon nem csak látnivalók, hanem érdekes információk is várják a látogatókat.

– Templomunk különös értéke az ország egyik legrégebbi, eredeti állapotában fennmaradt orgonája. Vasárnaponként az istentisztelet szereplőjeként mindig megszólal, de most hangzásán kívül történetének, szerkezetének érdekességeivel is megismerkedhetünk. Ezért kerül sor szombaton 11 és 16 órakor orgonabemutatóra – részletezte a hétvégi rendezvény programjait Ördög Endre evangélikus lelkész.

Vasárnap a torony kap kiemelt szerepet. A torony, amelyet annak idején nem volt szabad templomtoronyként megépíteni, hiszen abban az időben evangélikus templom – ha egyáltalán épülhetett – tornyot nem kaphatott. Kerengős tűzfigyelő toronyként épült meg, amit csak jóval később építettek egybe a templommal. Ehhez a különös sorsú építményhez kapcsolódóan vasárnap 11-kor toronyzene, vasárnap délután 14 és 18 óra között a toronylátogatás lehetősége várja az ide látogatókat.

Forrás: Oroscafe

Szerzőnk: Szerkeszto

Nézze meg ezt is!

Almási Ferenc bronzérmes az EB-n

A 130 kilogrammos Almási Ferenc jobban bírta mint a román Hutuleac, és 3-1-re győzött. Június …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.