2018. november 19. hétfő
Likefestoon / Aktuális / Európa-bajnokok a Toldi SE versenyzői

Európa-bajnokok a Toldi SE versenyzői

Lovas Mónika összetettben, Véró Alex fekvenyomásban lett Európa-bajnok az Ifjúsági, Junior és Felnőtt Erőemelő Európa-bajnokságon Spanyolországban szerdán. Szabó Ágnes szombaton „lép porondra”.

A spanyolországi Malagában rendezik meg a napokban az Ifjúsági, Junior és Felnőtt Erőemelő Európa-bajnokságot, ahol a magyar válogatottat az Orosházi Toldi SE három versenyzője képviselte, akik már az induláskor beindították az éremszerzést.

Az egyesület beszámolója szerint Lovas Mónika a junioroknál +84 kg-ban bizonyult a legjobbnak, 210 kg-ot guggolt, 152,5 kg-ot fekvenyomott, ezzel a fogásnemenkénti értékelésben mindkettőben ezüstérmes lett, míg a 195 kg-os felhúzása az arany érmet jelentette számára, így 557,5 kg-mal megnyerte a Junior Európa-bajnokságot. Az összetett eredményét az egyéni csúcsához képest 30 kilógrammal javította meg. A fekvenyomáson kívül mindegyik eredménye új egyéni csúcs.

Véró Alex a junior +120 kg-os súlycsoportban, első nemzetközi versenyén, remekül szerepelt. Mindegyik fogásnemben egyéni legjobbját érte el, ennek eredménye, hogy az összetettjét 47,5 kilógrammal megjavítva 857,5 kg-ot sikerült teljesítenie, ezzel a negyedik helyen végzett. 312,5 kg-os guggolása új junior országos csúcs, míg a 272,5 kg-os fekvenyomása, ebben a számban az Európa-bajnoki címet jelentette számára, a 272.5 kg-os felhúzással pedig a dobogó harmadik fokára állhatott – írja honlapján a Toldi SE.

Megtudtuk, Szabó Ágnes felnőtt kategóriában szombaton versenyzik majd, ekkor szurkolhatunk a dél-békési tehetségnek.

Kiss Anna

Fotó: egyesület

Szerzőnk: Földesi Szandra

Nézze meg ezt is!

Almási Ferenc bronzérmes az EB-n

A 130 kilogrammos Almási Ferenc jobban bírta mint a román Hutuleac, és 3-1-re győzött. Június …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.