Európa-bajnoki cím erőemelésben

márc 30, 15 Európa-bajnoki cím erőemelésben

Az orosházi Toldi SE öt versenyzője képviselte hazánkat, az egy hetes I. Junior Erőemelő Európa-bajnokságon, Plzenben, március 21. és március 28. között. A dél-békési alakulat 12 éremmel tért haza.

A Csehországban, Plzenben rendezett védő ruha nélküli kontinens viadalon 23 ország, több mint 300 junior erőemelője mérte össze tudását, guggolásban, fekvenyomásban és felhúzásban, illetve az ezek eredményeiből kialakult összetettben. Orosházát Szabó Ágnes, Kékegyi Henriett, Balázs Renáta, Lovas Mónika és Farkas Ádám képviselte.

A többszörös utánpótlás Európa-bajnok és világbajnok Szabó Ágnes, ezúttal is hozta a tőle megszokott jó formát. A viadalnak egy műtéttel járó sérülés után vágott neki, ám ez sem akadályozta meg abban, hogy taroljon. Guggolásban 180 kg-ot teljesített, ami országos csúcs, és bronzérmet ért. Felhúzásban 182, 5 kg-mal szintén harmadik lett, fekvenyomásban 140 kg-mal, új Európa csúccsal lett aranyérmes, és ezzel összetettben is ő lett a legjobb.

Lovas Mónika szereplése még Musztafa Imre mesteredzőt is meglepte. Mónika mindhárom versenyszámban ezüstöt szerzett, amivel összetettben is második lett. Farkas Ádám is felülmúlta önmagát. Felhúzásban harmadik, fekvenyomásban országos csúccsal második, összetettben szintén hazai rekorddal ezüstérmes lett. Balázs Renáta hatodik lett az összevont versenyben, ami az orosháziak újabb országos csúcsát jelentette, fekvenyomásban pedig a dobogó harmadik fokára állhatott. Némileg csalódás Kékegyi Henriett nyolcadik helye, bár 30 kilogrammal elmaradt tudásától, így is országos legjobb eredményt ért el.

– Nagyon szépen teljesítettünk, Kékegyi Henrietten kívül mindenki hozta a tőle elvárhatót, néhányan túl is teljesítették azt.11081450_438418059646455_5520788938708373513_n Szabó Ági megint megmutatta, hogy nem véletlenül szerzett vb aranyat, Lovas Mónika és Farkas Ádám szereplése kellemes meglepetésként ért. Ádám még nagyon fiatal, még tapasztalatlan nemzetközi szinten, azonban a versenyen ennek épp az ellenkezőjét mutatta – értékelte az eredményeket Musztafa Imre edző.

A Toldi SE fiataljaira legközelebb az Ifjúsági Európa Bajnokság vár, április 6-án és április 7-én, hazai pályán, Orosházán.

Juhász Ádám

Fotó: Toldi SE

Hagyjon üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>