2018. augusztus 16. csütörtök
Likefestoon / Aktuális / Érdemes kihasználni a NAV megújult szolgáltatásait

Érdemes kihasználni a NAV megújult szolgáltatásait

Számos új szolgáltatást nyújt ügyfeleinek az adóhivatal 2016-tól. A mellett, hogy ezek a könnyítések több mint ötmillió magánszemélyt, illetve mintegy egymillió vállalkozást segítenek az adóügyeik intézésében, a szolgáltatások nemzetközi szinten is példaértékűek, átvételük lehetőségét több uniós tagállam adóhivatala jelenleg is vizsgálja – tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t.

2016. január 1-jétől megváltozott az ügyfelekhez való hozzáállás a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV), Tállai András szerint a hivatal szolgáltatóként segíti az adózókat abban, hogy az előírásoknak megfelelően és a lehető legkönnyebben teljesíthessék adókötelezettségeiket. Idén a NAV 5 091 987 magánszemélynek készítette el az szja bevallási tervezetét, amelyek ügyfélkapun keresztül akár okostelefonról is elérhetőek – mondta az államtitkár. Hozzátette, hogy a NAV bevallás-kitöltési repertoárja 2018-ban tovább bővült, idén már harmadszor, márciusban is elkészítette mintegy 700 vállalkozásnak a jövedéki adóbevallás tervezetét.

2018-ban indult az adóhivatal egyik legkreatívabb vállalkozásfejlesztési programja, a mentorálás, amely fél éven keresztül a kezdő vállalkozásoknak nyújt speciális, akár személyre szabott segítséget. Március 23-ig már 27 ezer vállalkozás meg is kapta a NAV-tól az általános adózási tudnivalókról szóló levelét – hangsúlyozta Tállai András.

Emlékeztetett, hogy 2016-tól minősíti adózói életútjuk alapján a cégeket a NAV. A megbízható minősítés számos előnnyel jár, esetükben többek között az áfa kiutalási ideje 45 nappal rövidebb. Az intézkedés a mellett, hogy motiválja a cégeket a jó adózói státusz elérésére, az adómorált is javítja – emelte ki az államtitkár.

A családokat, illetve a lakosságot segíti az úgynevezett automatikus részletfizetés, amellyel eddig mintegy tízezren éltek. Hozzátette: félmillió forintos tartozásig csak kérni kell, és a NAV automatikusan 12 havi pótlékmentes részletfizetést engedélyez.

Az ügyintézést teszi könnyebbé a tavaly július 1-jén indult úgynevezett NAV-ablak program, amelynek köszönhetően az adóhivatal 64 olyan településen is megjelenik, ahol a korábbiakban nem volt lehetőség a személyes ügyintézésre. Közölte, hogy február 28-ig már 98 ezren keresték fel a kormányhivatalban a NAV-ablakot.

Beváltotta a hozzá fűzött reményeket a szemléletváltás a végrehajtási szakterületen is – szögezte le Tállai András. A NAV, 1 millió forintos tartozásig előzetesen figyelmeztet, lehetőséget adva a tartozás rendezésére. 2016-tól 2018. március 23-ig mintegy 782 ezer fizetési felhívást küldött ki a hivatal, melynek hatására több mint 78 milliárd forintot fizettek be önkéntesen az érintettek, így még az államkassza is profitált a NAV szemléletváltásából.

A segítő, támogató szemlélet még a vámeljárásban is kifizetődő – hangsúlyozta a NAV vezetője. Egyre több kereskedő dönt úgy, hogy Magyarországon vámkezeltet, amely a munkahelyteremtés, és a logisztikai iparág ugrásszerű fejlődése mellett a költségvetésre is jótékonyan hat. Március 20-ig az előző év azonos időszakához képest 30 százalékkal nőtt a vámbevétel. Mintegy 16 milliárd forintnyi vámbevétel keletkezett itthon, amelynek húsz százaléka – 3,2 milliárd forint – gazdagította a magyar költségvetést, a többi az unió büdzséjébe került.

Az ellenőrzés átszervezése igazolta, hogy az állam, a hatóság és az adófizetők is akkor járnak a legjobban, ha a NAV több erőforrást fordíthat a segítségnyújtásra, mint a szankcionálásra. Tavaly az úgynevezett támogató jellegű ellenőrzések száma 160 ezret tett ki, a hagyományos revízióké viszont csak 130 ezret. Kiemelte az államtitkár, hogy az új rendszerben a hivatal előre bejelenti hol, mikor és mit vizsgál. Csak idén március 23-ig 153 adótraffipax volt, amely az államnak egy forintjába se kerül, de mégis százmilliókat hozhat a költségvetésnek. Sikeresnek nevezte a papírmentes, online ellenőrzési rendszert is, hiszen másfél hónap alatt majd 9 ezer dokumentum érkezett “egy kattintással” elektronikusan a hivatalba.

Szerzőnk: Földesi Szandra

Nézze meg ezt is!

Almási Ferenc bronzérmes az EB-n

A 130 kilogrammos Almási Ferenc jobban bírta mint a román Hutuleac, és 3-1-re győzött. Június …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.