2019. augusztus 19. hétfő
Likefestoon / Aktuális / Energiatakarékossági pályázatok érkeznek

Energiatakarékossági pályázatok érkeznek

Érdemes szemfülesnek lenni azoknak, akik lecserélnék mosógépüket, kazánjukat, mosógépüket és kéményüket, vagy épp ingatlanjaikat szeretnék energia hatékonnyá tenni, ugyanis hamarosan újabb pályázatokat írnak ki az Otthon Melege keretében.

Ahogyan arról korábban már írtunk, 2017-ben folytatódik az Otthon Melege Program hazánkban, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkárának keddi bejelentése szerint február végén nyílnak meg a legújabb pályázatok, melyek célja az energiatakarékosság növelése Magyarországon.

Szabó Zsolt kedden az M1 aktuális csatornán úgy fogalmazott, arra készülnek, hogy a keretet majd újból emelni kell a nagy érdeklődés miatt. Közlése szerint a vissza nem térítendő támogatáson belül lesz hűtőgép- vagy mosógépcsere-program, illetve kazán és kéménycsere pályázat, míg a visszatérítendő támogatást komplett felújításokra írják ki a hónap végén, ez esetben világításkorszerűsítésre, fűtéskorszerűsítésre, épület felújításra igényelhető majd forrás a lakóközösségeknek, valamint a lakások, társasházak, családi házak tulajdonosainak.

Az elmúlt években már lehetőségük nyílt a magyar állampolgároknak, hogy a program keretében lecseréljék mosógépeiket, hűtőiket, sőt, az ingatlanokat is fejleszthették vissza nem térítendő támogatásból, a mérések szerint a legnépszerűbb a hűtőcsere volt. Eddig 120 ezer család pályázott sikeresen, több mint 23 milliárd forintot fordított a kormány az energetikai hatékonyságot szolgáló kezdeményezésre.

Kiss Anna

Szerzőnk: Földesi Szandra

Nézze meg ezt is!

Almási Ferenc bronzérmes az EB-n

A 130 kilogrammos Almási Ferenc jobban bírta mint a román Hutuleac, és 3-1-re győzött. Június …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.