Emelkedik a családi adókedvezmény

dec 15, 15 Emelkedik a családi adókedvezmény

Havi ötezer forinttal emelkedik jövőre a két gyermeket nevelők családi adókedvezménye. Emellett a testvérek fontosságát bemutató kampányt is indít az Emberi Erőforrások Minisztériuma Testvérben az erő címmel.

A felmérések azt mutatják, hogy gyakran már a második gyermek születésére sem jut idő a családokban, ahhoz azonban, hogy minél több háromgyerekes család legyen Magyarországon, először el kell érni, hogy a második gyerek is megszülessen. Ezt szeretnék segíteni azzal is, hogy január 1-jétől emelik a kétgyerekesek családi adókedvezményét, így a jelenlegi 20 ezer forint helyett 25 ezer forint lesz– tájékoztatott Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere  sajtótájékoztatóján.

A döntés célja, hogy 2019-re havonta 40 ezer forint maradjon a két gyereket nevelőknél az adókedvezmény jóvoltából – emelte ki a miniszter. Jelenleg három gyermek után 100 ezer forint az érvényesíthető adókedvezmény, nagy tehát a különbség a két, illetve a három gyerekes családok között. Ezt szeretnék most csökkenteni az emeléssel, de a három gyerekesek adókedvezménye változatlan marad – tette hozzá Balog Zoltán.

Novák Katalin, a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár arról beszélt, hogy az anyagiakon kívül egyéb akadályok is szerepet játszhatnak abban, hogy kevés a nagycsalád Magyarországon. Ilyen akadály lehet például a túl kevés információ, ezért indította el nemrég az államtitkárság a csalad.hu portált, amelyen minden fontos, családoknak szóló információ könnyedén elérhető, például a családi programok időpontjai, az adókedvezménnyel kapcsolatos tudnivalók, vagy épp friss híreket is találnak a családokat érintő kérdésekről.

Ehhez kapcsolódóan az államtitkár megemlítette, nemcsak az adókedvezménnyel járulnak hozzá a családbarát ország kormányzásához, hanem kampányok sorozatát kívánják elindítani, mely a most megjelent figyelemfelkeltő testvérkampánnyal vette kezdetét. Ennek videóját ide kattintva tekinthetik meg.

Kiss Anna

Fotó: Botár Gergely/kormany.hu

Forrás: MTI

Hagyjon üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>