Együtt ünnepel Kunágota szombaton

aug 05, 16 Együtt ünnepel Kunágota szombaton

Falunapot rendeznek hétvégén a dél-békési nagyközségben, programokból idén sem lesz hiány, minden korosztály megtalálhatja a számára kedvező kikapcsolódási lehetőséget. A polgármester szerint szükség van ilyen eseményre Kunágotán, öröm látni, hogy megtelik a falu vendégekkel, elszármazottakkal.

Tizenhatodik alkalommal rendeznek Falunapot a dél-békési Kunágotán augusztus 6. és 7. között. Idén is színes, szórakoztató programokra hívják a település lakóit, illetve a Dél-Békésben élőket is. A hagyományokhoz híven ebben az évben is tárlatot nyitottak a helyi alkotók műveiből, ezeket már hétfő óta megtekinthetik az érdeklődők, egészen szombat este 9 óráig. Süli Ernő Pál polgármester szerint fontosak az ilyenek események a nagyközség életében.

– Évente egyszer adódik lehetőség arra, hogy a kunágotaiak együtt ünnepeljenek, együtt kapcsolódjanak ki a dolgos hétköznapokból, otthon hagyva ilyenkor minden bajt, és bánatot. Az esemény kiváló alkalom a találkozásokra, a beszélgetésekre, öröm látni, hogy ilyenkor megtelik a falu vendégekkel, illetve a Kunágotáról elszármazottakkal. A Falunap tökéletes arra, hogy a helyi tehetségek bemutatkozzanak, a helyi alkotók megmutassák műveiket, de megfelelő lehetőség arra is, hogy olyan sztárokat lássunk és ismerjünk meg, akikkel nem minden nap találkozhatunk – nyilatkozta a településvezető.

Kunágotán többek közt idén is lesz Bereczki Máté asztalitenisz emlékverseny, pörköltkirály választás, ingyenes ugrálóvár, trambulin és arcfestés, illetve falunapi kispályás labdarúgó mérkőzés, míg a hangulatról az X Faktorból ismert By The Way, a Tesók együttes, Varga Feri és Balássy Betti, valamint L.L. Junior gondoskodik. Az ünnepi hangulatot a látványban gazdag tűzijáték koronázza majd meg. A részletes programkínálatot ide kattintva érhetik el.

Kiss Anna

Hagyjon üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>