Döntöttek a tüzelőanyag-támogatásról

okt 18, 15 Döntöttek a tüzelőanyag-támogatásról

A Belügyminisztérium határozata értelmében idén 2185 település részesül szociális tüzelőanyag-támogatásban.  

A tűzifavásárlásra, pontosabban annak anyagi támogatására (összértéke 3 milliárd forint) az 5000 lakosnál kisebb lélekszámmal rendelkező települések pályázhattak. A Belügyminisztérium döntése szerint 2185 község részesül támogatásban, 2033 önkormányzat 153.161 köbméter erdei tűzifát, 152 önkormányzat pedig 68.246 mázsa barnakőszenet vásárolhat. Az önkormányzatok egy mázsa tűzifára 15 ezer forint állami támogatást kapnak, melyből ezer forint önrészt kell állniuk, azonban a hátrányos helyzetű besorolásban lévő településeknek nem kell részt fizetniük.

Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára sajtótájékoztatóján kiemelte, a program célja, hogy még a fűtési szezonban megkapja minden pályázó a támogatást, ezért is indították el ilyen hamar a programot. Az államtitkár hangsúlyozta, célként tűzik ki, hogy az önkormányzatok a támogatási összegből állami erdőgazdaságban vásároljanak tűzifát.

A napokban megkezdődnek a kifizetések, legkésőbb február 15-ig mindenkinek meg kell kapni a tüzelőanyagot, valamint április 15-ig az önkormányzatoknak el kell számolni a kapott támogatás összegével.

Kiss Anna

Fotó forrása: pixabay.com

Hagyjon üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>