Délutántól mérséklődhet a szél

jan 18, 16 Délutántól mérséklődhet a szél

Továbbra is marad a hideg idő, a hőmérő higanyszála alig kúszik majd nulla fok fölé. Ma még erős széllökésekre kell számítani, ekkor akár tíz fokkal is hidegebbnek érezhetjük a levegőt. Öltözzenek vastagon, ügyeljenek a kellő mennyiségű tápanyag- és vitaminbevitelre.

Ma már mindenhol felszakadozik a felhőzet, térségünkben is, napközben csak gomolyfelhők képződnek. Az északi, északkeleti szelet erős lökések kísérhetik, mely csak délutántól mérséklődik. Nappal -3 és +1, éjjel -14 és -9 fok között alakul a hőmérséklet.

Kedden eleinte derült lesz az ég, azonban később egyre több felhő jelenik meg az égen, viszont csapadék nem valószínű. Szerdán gyakran lesz felhős az ég, helyenként már gyenge havazás is előfordulhat. Csütörtökön és pénteken változóan felhős, napos időre van kilátás, csapadék nélkül. A szél iránya változó lesz, gyenge marad a légmozgás, a hét utolsó napjaiban élénkülhet csak meg a délnyugati szél. A hét folyamán továbbra is csípős, hideg, téli idő vár ránk: éjszakánként -5 és -12, napközben -3 és +3 fok körül lesz a hőmérséklet.

Ahogy az elmúlt napokban, úgy még ma is erős széllökésekre kell számítanunk, ekkor a ténylegesnél akár 10, 15 fokkal is hidegebbnek érezhetjük a levegőt, ezért öltözzenek rétegesen, vastagon. Az öltözködés mellett fordítsanak fokozott figyelmet a tápanyag- és vitaminbevitelre, hiszen szervezetünk a hideg, téli időben könnyebben meghűl és kevésbé ellenálló.

Kiss Anna

Fotó forrása: pixabay.com

Hagyjon üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>