December végéig cserélhetnek igazolványt az őstermelők

nov 24, 14 December végéig cserélhetnek igazolványt az őstermelők

December végéig cserélhetik le meglévő, régi típusú igazolványaikat az őstermelők – figyelmeztet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Ettől az évtől a NAK végzi a mezőgazdasági őstermelői igazolványok kiadását, érvényesítését és cseréjét is. A kamara felhívást tett közzé, miszerint azon őstermelők, akik 2009. január 1-jét követően váltották ki igazolványukat (zöld színű), de azt sem 2013-ban, sem 2014-ben nem cserélték le az új típusúra (barna színű), azoknak december 31-ig kérelmezniük kell az új igazolvány kiállítását. Az igazolvánnyal kapcsolatos eljárás ingyenes.

A cserére azért van szükség, mert a mezőgazdasági őstermelői igazolványról szóló ide vonatkozó kormányrendelet szerint a 2009. január 1. és 2012. december 31. között kiváltott igazolványok 2014. december 31-ig hatályosak. Vagyis ezek az igazolványok 2015. január 1-től már nem használhatók, végleg kikerülnek a rendszerből.

A NAK közleményében kifejti, azért fontos, hogy az új igazolványok kiváltására még 2015. január elsejét megelőzően sor kerüljön, hogy az őstermelői tevékenység jogszerűen folytatódhasson.

Az igazolvány kiadására az őstermelő állandó lakóhelye szerint illetékes kamarai falugazdász jogosult. A falugazdász irodák címe, és a falugazdászok elérhetősége a kamara honlapján, http://www.nak.hu/hu/ a főoldalon megtalálható.

Kiss Réka

Hagyjon üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>