2018. június 20. szerda
Likefestoon / Aktuális / Csúcsderbivel indul az idény Orosházán

Csúcsderbivel indul az idény Orosházán

Aligha kezdődhetne érdekesebb mérkőzéssel a tavaszi idény a megye II. osztályú labdarúgó-bajnokság Déli csoportjában, ahol szombaton 17 órától a második helyezett Orosházi MTK-ULE 1913 a listavezető Nagyszénás együttesét fogadja. A két szomszédvár, gondolva a februári téli napokra, már a sorsolás elkészültekor felcserélte a pályaválasztói jogot, hogy a téli időjárásnak kiszolgáltatva, esetlegesen ne kelljen halasztani az időjárás miatt.

Újabb keletű közös döntés volt, hogy a csúcsderbi iránt megnyilvánuló nagy érdeklődésre való tekintettel a kezdési időpontot 17 órára tolták, így az nem ütközik a nyitó forduló többi párharcával. A házigazdáknak 3 pontnyi hátrányuk van a több mint egy éve veretlen szénásiakkal szemben, de sikerükkel leszoríthatnák a tabella éléről az első számú riválisukat.

– Természetesen nagy várakozás előzi meg a Nagyszénás elleni rangadót, a játékosok és a szurkolók is nagyon várják már a bajnoki rajtot. A felkészülésünk jól sikerült, ezt bizonyítja a tesztmérkőzéseinken nyújtott teljesítményünk, viszont mindezt csak akkor tudjuk kamatoztatni, ha a tétmérkőzéseken is ugyanazzal a mentalitással tudunk pályára lépni. A felemásra sikeredett őszi fordulók után szeretnénk megújult erővel nekivágni a tavaszi bajnoki rajtnak. A sors úgy hozta, hogy már az első fordulóban komoly megmérettetésre kerül sor. Ha sikerülne ezt az akadályt leküzdenünk, az komoly motiváló erőt adhatna fiatal csapatunknak a folytatáshoz. Azt azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy ez a bajnokság nem csak a Nagyszénásról és az Orosházáról szól, és messze nem ennek a párharcnak a végkimenetele fogja eldönteni a csapatok végső helyezését. Számunkra minden meccs fontos, a mostani talán az elmúlt időszak kudarcaitól lehet egy kicsit másabb a többinél. A hazai pályán őrzött veretlenségünket viszont továbbra is szeretnénk fenntartani. Szerencsénkre a csapat komolyabb sérülés nélkül letudta a felkészülési időszakot, így mindenki játékra alkalmas állapotban van – hangzott Czollner Gábor edző monológja a meccs és a tavaszi idény rajtja kapcsán.

A vendégek elsődleges célja alighanem a vereség elkerülése lesz, hiszen azzal megmaradna a mostani távolság a két alakulat között, ráadásul a példátlan hosszúságú veretlenségi szériájukat is tovább növelhetnék. A szénási labdarúgók bajnoki mérkőzésen legutóbb 2016. november 12-én éppen Orosházán kaptak ki, egy hosszabbításban született találattal.

– A bajnokság előtt megfogalmazott célt már teljesítette a csapatunk azzal, hogy a felsőházban végzünk, és tavasszal is színvonalas meccseket láthatnak a nézők. Az elmúlt másfél év kiváló és megismételhetetlen szereplésének hatására már csalódottak lennénk, ha a dobogóról lecsúsznánk, de a bajnoki cím megszerzése a tavalyi veretlenül lehozott egy évnél is nagyobb fegyvertény lenne. Az egész tavaszi szezonunkra kihathat, hogy három kulcsjátékosunk tartós sérülése, illetve a gólvágónk, Vincze Alex elveszítése. A szénási tornacsarnok felújítása miatt a felkészülésünk sem volt ideális, hiszen termi edzést egyáltalán nem tudtunk tartani. A vezetőség ennek ellenére mindent megtett, ezért is játszottunk tíz edzőmérkőzést a téli felkészülés alatt. Bízom benne, hogy a rájátszásra már olyan állapotba kerül a csapat, hogy méltó ellenfelei leszünk riválisainknak. A hétvégi rangadó és a bajnokság legnagyobb esélyese egyértelműen az orosházi csapat, amelynek a felkészülési eredményei is megsüvegelendők. Az ő feltételeikkel mi nem tudunk versenyre kelni. Természetesen nem feltartott kézzel megyünk ki a pályára, ha fegyelmezetten fogunk játszani, és koncentráltak leszünk, okozhatunk meglepetést. Megjegyezném még, hogy a februári bajnoki időpont véleményem szerint nem az amatőr labdarúgás fejlődését szolgálja, mert a feltételek nem adottak ahhoz, hogy ilyenkor bajnokikat lehessen játszani – adott részletes helyzetelemzést Boér Zsolt, a szénásiak szakvezetője.

Forrása: bmsextra.hu

Fotó: Bohus Krisztián

Szerzőnk: Kiss Anna

Nézze meg ezt is!

Almási Ferenc bronzérmes az EB-n

A 130 kilogrammos Almási Ferenc jobban bírta mint a román Hutuleac, és 3-1-re győzött. Június …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.