2017. december 13. szerda
Likefestoon / Aktuális / Csökkennek a hiányosságok, de még van min javítani

Csökkennek a hiányosságok, de még van min javítani

Számos szempontból javuló tendenciákra mutatott rá a nyári szezonális élelmiszerlánc ellenőrzés eredményeinek összesítése. A Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár által elrendelt akció idén július 1-jétől augusztus 31-ig tartott. A célellenőrzést, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szakmai irányítása mellett, a megyei kormányhivatalok és a NÉBIH ellenőrei végezték. A két hónap alatt 7.146 létesítményt, valamint 24.482 élelmiszertételt ellenőriztek a szakemberek és összesen csaknem 42 millió forint bírságot szabtak ki.

A vizsgálat fókuszában a szezonálisan üzemelő, illetve idegenforgalmi szempontból frekventált helyeken, strandokon működő kereskedelmi és vendéglátó létesítmények, a nagy tömegeket megmozgató rendezvényeken, fesztiválokon, vásárokon értékesített élelmiszerek, az ifjúsági és gyermek táborok étkeztetése, a fagylalt előállítás és forgalmazás, valamint az utcai vendéglátás, a büfékocsik és mozgó vendéglátók álltak. Idén kiemelt figyelem irányult a fűszerezett, pácolt előkészített húsokra, a grilltermékekre, a fagylaltokra, a szezonális zöldségekre és gyümölcsökre.

Az ellenőrök a kéthónapos akció során 7.146 létesítményt vontak vizsgálat alá. A szakemberek egyaránt vizsgálták az élelmiszer-előállító helyeket, a különböző kereskedelmi egységeket (a piacoktól egészen a hiper- és szupermarketekig), de a vendéglátóhelyeket, a nagyrendezvényre kitelepülő vendéglátó egységeket, továbbá a gyermektáborok ellátását végző főző- és tálalókonyhákat is.

Mintavételre 166 tétel esetében került sor. A laboratóriumi vizsgálatok során 9 fűszerezett, pácolt előkészített hús termékben szalmonella, míg 9 fagylaltmintában enterobaktériumok jelenlétét mutatták ki. Egy budapesti cukrászda „Pinc macaron” elnevezésű terméke határérték feletti mennyiségben tartalmazott Azorubin E122 „azo”színezéket , ráadásul az „azo” színezék tartalomról a vásárlók tájékoztatása is elmaradt.

A nyári szezonban tapasztalt hiányosságok alapján 226 figyelmeztetésre, 44 esetben a tevékenység korlátozására került sor. Bírságot 417 esetben szabott ki a hatóság, melynek összege megközelíti a 42 millió forintot. Problémák főként a higiéniai feltételek, a forgalmazott termékek minősége, a dolgozók egészségügyi alkalmassága, képzettsége és a nyomon követhetőség tekintetében fordultak elő.

2017-ben a több mint 24.000 ellenőrzött tétel 5,3%-át, összesen 14 tonna mennyiségű élelmiszert kellett kivonni a forgalomból, melynek együttes értéke meghaladta a 4,6 millió forintot. Az előző évekhez viszonyítva a forgalomból kivont termékek mennyisége és értéke kisebb volt. Ugyanilyen összehasonlításban csökkent a hűtési lánc fenntartása és a dolgozók alkalmassága, képzettsége terén tapasztalt hiányosságok előfordulási aránya. További pozitívum, hogy csökkenő tendenciát mutat a nyomon követhetőségi hiányosságok és az illegális tevékenységek aránya. Kevésbé örömteli azonban, hogy a nem megfelelő jelölésű és a lejárt tételek előfordulási aránya emelkedett a korábbi évekhez képest – olvasható a hivatal közleményében.

Szerzőnk: Kiss Anna

Nézze meg ezt is!

OFKSE: Szerdán kupameccsel folytatják

Ez alkalommal az Orosházi FKSE ellenfele az a Csurgó lesz, amely gárdát a bajnokság keretében …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.