2019. szeptember 10. kedd
Likefestoon / Oktatás (page 3)

Oktatás

Lövészetből kiválóak a Kozma diákjai

18 négyfős csapat érkezett a rendészeti versenyre Csongrád, Bács-Kiskun, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megyéből, térségünkből a mezőhegyesi szakképző fiataljai utaztak el a versenyre, hogy bizonyítsák rátermettségüket. Sikerült. Szombaton rendezték meg a II. Országos Középiskolai Rendészeti Regionális Csapatversenyét a Szegedi Rendészeti Szakgimnázium Bajai úti objektumában, ahol a mezőhegyesi Kozma Ferenc Mezőgazdasági Szakképző …

Tovább olvasom »

Közel egymilliárd forintos iskolafejlesztés Tótkomlóson

21. századivá teszik a tótkomlósi Jankó János Általános Iskola és Gimnáziumot két sikeres pályázatnak köszönhetően, a városvezető szerint ez üzenet a jövő generációja számára, hogy megéri itt élni és fejleszteni. Az intézményben már több éve elkezdődött a fejlesztési munka, ezekre épülnek majd a mostani a beruházások is. A térség országgyűlési …

Tovább olvasom »

Partnerség a dél-békési fiatalok helyben tartásáért

Ma délben ünnepélyes keretek között együttműködési megállapodást kötött a Békés Megyei Kormányhivatal és az orosházi székhelyű Kodolányi János Főiskola. A dokumentumokat dr. Rákóczi Attila, a hivatal főigazgatója és dr. Szabó Péter, az oktatási intézmény rektora írták alá. A térség országgyűlési képviselője szerint az együttműködés egy újabb jelentős lépés annak érdekében, …

Tovább olvasom »

Történelmet ír a hunyadis diák

Ismét kiemelkedő teljesítményt nyújtott Páger Máté a nívós történelem versenyen, így hamarosan a megyei döntőben bizonyíthat. A mezőkovácsházi Hunyadi János Középiskola tanulója, már tavaly kilencedik osztályosként megvillantotta történelem tudását, az Országos Savaria Történelem Verseny megyei fordulójában második helyezést ért el. Páger Máté azóta folyamatosan bővítette tudását iskolán belül és kívül …

Tovább olvasom »

Ma éjfélig lehet jelentkezni

Február 15. éjfélig lehet jelentkezni a szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre. A felvételizőknek a határidőig végezniük kell az E-felvételi felületén a személyes és kötelező adataik rögzítésével, a kiválasztott szakok megjelölésével és a szükséges, már rendelkezésre álló dokumentumok feltöltésével. A jelentkezés véglegesítése előtt érdemes áttekinteni a Tájékoztató január végén közzétett Hivatalos kiegészítésébenmegjelent módosításokat, új jelentkezési …

Tovább olvasom »

Érettségi: Csütörtökig lehet jelentkezni

Február 15-ig lehet jelentkezni a május-júniusi érettségi vizsgákra. Ebben a vizsgaidőszakban az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő, pótló és javító vizsgát tehetnek. A tavaszi vizsgaidőszakban a középiskolák és a megyei/fővárosi kormányhivatalok szerveznek érettségi vizsgákat. A jelentkezés benyújtásáról szóló legfontosabb információk és a kormányhivatalok elérhetőségei is megtalálhatók az Oktatási Hivatal …

Tovább olvasom »

Újabb mérföldkő a kovácsházi óvoda életében

A pedagógusok kiváló tehetséggondozást végeznek, ezt a napokban országos szakértők is alátámasztották. Ahogyan arról korábban már olvashattak nálunk, a decemberi ünnepeket megelőzően Európai Tehetségpont lett a Mezőkovácsházi Négy Évszak Óvoda és Bölcsőde. A tehetségpont a Négy Évszak nevet kapta. Az óvodapedagógusok ezt követően több olyan felkészítőn vettek részt, amely hozzásegítette …

Tovább olvasom »

Főszerepben a Kodolányi főiskola

Éppen egy éve, hogy a Kodolányi János Főiskola Orosházát választotta székhelyéül. Évtizedekre meghatározhatja az egész körzet fejlődését, hiszen a főiskolával a tudomány érkezett meg Dél-Békésbe, amire alapozva hozzáadott-érték növelésében segíthetnek minden területen, ennek köszönhetően nőni fognak a jövedelmek, és vonzóbb jövőképpel fog rendelkezni a térség. – Egy percre sem bántam …

Tovább olvasom »