2019. október 22. kedd
Likefestoon / Aktuális / Békés megye felkészült a belvízvédelemre

Békés megye felkészült a belvízvédelemre

Valamennyi belvízvédelmi szakaszon készültség van érvényben megyénkben, az elöntött terület nagysága meghaladja a 11 ezer hektárt – tájékoztatta a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kövizig) hétfőn az MTI-t.

Mint írták, négy szakaszon elsőfokú, haton másodfokú a belvízvédelmi készültség, hiszen csaknem négyezer hektár vetés, háromezer hektár szántó, 2800 hektár rét és legelő, több mint ezer hektárnyi egyéb terület került víz alá az elmúlt hetek csapadékos időjárásnak eredményeként.

A beszámolóból kiderült, az igazgatóság területén jelenleg 41 szivattyútelep üzemel, ezek közül nyolc folyamatosan. Március 5. óta csaknem 33 millió köbméter vizet emeltek át. Öt belvíztározóban hárommillió köbméter belvizet tartanak vissza. A belvízi védekezésben vasárnap 165 ember vett részt. A tájékoztatás szerint március végéig még romolhat a belvízhelyzet, februárban ugyanis a sokéves csapadékmennyiség mintegy kétszerese, márciusban eddig az átlagosnál 10 milliméterrel több, 40-50 milliméternyi csapadék hullott az igazgatóság területén.

Hozzátették, az elmúlt napok csapadékos időjárása és a hóolvadás kisebb árhullámokat indított el. A Berettyó vízállása román területen vasárnap hajnalban meghaladta az elsőfokú szintet, majd apadásba kezdett. Ugyancsak jelentősebb, de készültségi szint alatti vízszintek alakultak ki a Fekete-Körösön.

A vízügyi igazgatóság egyelőre újabb – készültségi szintet elérő – árhullám kialakulására nem számít a Körösök területén.

Szerzőnk: Földesi Szandra

Nézze meg ezt is!

Almási Ferenc bronzérmes az EB-n

A 130 kilogrammos Almási Ferenc jobban bírta mint a román Hutuleac, és 3-1-re győzött. Június …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.