Aradon is siker a Monte Cristo

okt 20, 13 Aradon is siker a Monte Cristo
Óriási ovációvak fogadták Aradon, az Ioan Slavici Klasszikus Színházban a Békéscsabai Jókai Színház Monte Cristo grófja című előadását október 17-én este a Nemzetközi Klasszikus Színházi Fesztiválon.

A magyar és a román nézők az előadás végén egyaránt állva ünnepelték a színészeket, hiszen zene nemzetközi nyelv, ráadásul kivetítőn a román szöveget is lehetett olvasni.

A színészi játék, a zene, és a látvány mellett nagy sikert aratott az aradi közönségnél a színpadi forgó, amellyel az ottani színház nem rendelkezik, de a csabai műszaki stáb magával vitt és felszerelt egy ideiglenest. Pozsgai Zsolt és Szomor György Dumas világhírű regényéből írott musicaljét a 2011. októberi békéscsabai premier óta a Szarvasi Vízi Színházban, Dunaújvárosban, és Ukrajnában a Melpomena Tavrii nemzetközi színházi fesztiválon is játszotta a Jókai Színház – az utóbbin díjat is nyert -, a budapesti RaM Colosseumban pedig jelenleg is töretlen sikerrel fut az előadás, amiből ez volt a hetvenegyedik.

http://youtu.be/yfXjYgDs9s8 A békéscsabai Monte Cristo grófja aradi fogadtatására jó példázza az a levél, melyet a teátrum juttatott el lapunkhoz, s melynek írója Raluca Vermesan aradi színésznő:
„Az aradi közönség köszöni, hogy láthatta a játékotokat, az erőfeszítéseiteket, a tehetségeteket! Visszahoztátok a reményt, hogy az élet szép, és tele van zenével és tánccal, amik tökéletes előadásotokban, koreográfiátokban csodává alakultak. Gratulálok a társulatnak és a technikai stábnak!” – írta a beol.hu.

Fotó forrása: 7ora7.hu

Hagyjon üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>