2018. július 17. kedd
Likefestoon / Aktuális / Almáskamarás: Egy nap a családokért

Almáskamarás: Egy nap a családokért

Egy sikeres pályázatnak köszönhetően Családi Napot rendez a település önkormányzata, az eseményen több neves fellépő is pódiumra lép majd.

40 millió forintos keretösszegű pályázatott hirdetett az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága a 1000 fő alatti lélekszámú, hátrányos helyzetű magyarországi települések kulturális alapellátásának támogatására. A felhívásra 319 önkormányzat nyújtott be pályázatot, közülük 119 nyert el 140 ezer forinttól 400 ezer forintig terjedő, vissza nem térítendő támogatást programjai megvalósításához, a nyertesek közt ott van – megyénkből egyedüliként – Almáskamarás Község Önkormányzata is.

A dél-békési település 300 ezer forint támogatást kapott, az összegből a késő tavasz-kora nyár során Családi Napot rendeznek majd.

– Két irányvonalat céloztunk meg. Egyik, hogy a családi kohéziót szolgáló eseményt szervezzünk, hozzájárulva a családok és a korosztályok közötti kapcsolatok erősítéséhez, hiszen meggyőződésünk, hogy ezekre egy helyi szintű program a legjobb alkalom, jól tanúsítja ezt például a falunap. Másrészt pedig azért szeretnénk megvalósítani a rendezvényt, hogy kimozdítsuk otthonról és a szürke hétköznapok problémái közül az almáskamarásiakat – nyilatkozta hírportálunknak Mazán Attila polgármester.

Lesz kézműves foglalkozás, ügyességi verseny és kulturális program is, a fellépők közt van Farkas Bálint, Bálint Emese, az Eldorádó és Bóbita együttesek is.

Szerzőnk: Földesi Szandra

Nézze meg ezt is!

Almási Ferenc bronzérmes az EB-n

A 130 kilogrammos Almási Ferenc jobban bírta mint a román Hutuleac, és 3-1-re győzött. Június …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.