2017. október 10. kedd
Likefestoon / Aktuális / A tizenkettedik: Medgyesbodzás

A tizenkettedik: Medgyesbodzás

Ügyet intézni indul a Járási Hivatalba? Akkor mindenképp látogassa meg az emeleti termet, ahol Medgyesbodzás életébe, értékeibe nyerhet betekintést ingyen.

Folytatódott a „Dél-Békés Mi Vagyunk!” kiállítás a Mezőkovácsházi Járási Hivatalban, ahol tizenkettedik alkalommal tartottak megnyitót, ezúttal a medgyesbodzásiak. Szeptember 20. és október 15. között látható tárlatuk, melynek keretében produktumaik, sajátos értékeik kapnak főszerepet.

Az ünnepségen megjelenteket Béni Attila hivatalvezető köszöntötte, majd őt követte Győri Ferenc önkormányzati képviselő, aki a dél-békési község múltjáról és jelenéről adott számot, de kitért arra is, hogy a település vezetői mindent elkövetnek azért, hogy Medgyesbodzás élhető, szerethető legyen.

–  A középkor előtt lakott és a török uralom alatt elpusztult helyet, mint dohánykertész községet 1857-ben telepítették újra. Nevét két önálló – Bozzás és Medgyes – puszta összevonásából kapta. A lakosság a Bánkúton élőkből, illetve a Csongrád megye egyes részeiről idetelepültekből tevődött össze. Később Békéscsabáról szlovákok, Heves megyéből palócok is érkeztek a faluba. A községben 1920-ban újraosztották a területet, ekkor alapították meg Gábortelepet – részletezte a képviselő. Hozzátéve, jelenleg a földművelés és az állattenyésztés a meghatározó, ha megélhetésről beszélünk, főként dinnye, árpa, kukorica és búza terem a földeken, míg a legelőkön és az ólakban sertést és marhát láthatunk.

Ezekről árulkodnak a falakon, asztalokon elhelyezett képek, tárgyak, melyek jól tükrözik azt is, hogy a községben számos ügyes kezű személy él, végez alkotómunkát szabadidejében.

A tárlat ingyenesen látogatható a hivatal nyitva tartási idejében.

Fotó forrása: bekesijarasok.hu

Szerzőnk: Kiss Anna

Nézze meg ezt is!

Értékes pontok Nyíradonyból

Visszavágtak az orosházi kézis lányok a tavalyi nyíradonyi egygólos vereségért október 8-án. Bár nem kezdték …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.