2018. szeptember 20. csütörtök
Likefestoon / Aktuális / A „paprika fővárosa” is bemutatkozik

A „paprika fővárosa” is bemutatkozik

Nagybánhegyes kulturális kincseit és jelenlegi értékeit tekinthetik meg az érdeklődők a Mezőkovácsházi Járási Hivatalban Mezőhegyes után, február 15. és március 15. között.

A járási hivatalban, ebben az évben is folytatott, és nyár elején befejeződő kiállítás sorozat tizennegyedik települési tárlatát tekinthetik meg a látogatók az emeleti nagyteremben.

Nagybánhegyes jelenleg a környékbeli településekhez hasonlóan elsősorban mezőgazdasági termelő vidék. Az itt élők közül jelentős számban foglalkoznak paprikatermesztéssel. A falu meghatározó növényének tiszteletére több évre rendszeresen megrendezik a Paprikafesztivált. A község különleges helyi értéke a gyógyhatású termálvíz. 1971-től máig folyamatosan tör a felszínre, kitermelésének helyén jelenleg termálfürdő működik. A víz magas ásványi anyag tartalmának köszönhetően reumatikus, bőrgyógyászati és nőgyógyászati problémák kezelésére alkalmas.

A település kiállításának megnyitója február 14-én délután került sor. A megjelenteket Béni Attila hivatalvezető köszöntötte, majd a falu történelméről, mai helyzetéről és az elért és elérendő célokról Farkas Sándor polgármester beszélt. A megnyitót követően a megjelentek a helyi szlovák tájház gyűjteményéből válogatott darabokat, a falu életét és értékeit bemutató táblákat, valamint a közmunka programban előállított termékeket tekintették meg – írja a bekesijarasok.hu oldalon közzétett beszámolójában a hivatal.

Szerzőnk: Földesi Szandra

Nézze meg ezt is!

Almási Ferenc bronzérmes az EB-n

A 130 kilogrammos Almási Ferenc jobban bírta mint a román Hutuleac, és 3-1-re győzött. Június …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.