2019. szeptember 10. kedd
Likefestoon / Aktuális / A megelőzés és a tájékoztatás a cél Magyarbánhegyesen

A megelőzés és a tájékoztatás a cél Magyarbánhegyesen

A Békés Megyei Rendőr-főkapitánysággal együttműködésben valósít meg szakmai előadássorozatot a Szövetség a Mezőkovácsházai Járás Ifjúságáért civil társaság a Dr. Illyés Sándor Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Magyarbánhegyesi Tagintézményében. Az előadások kiemelt célja a megelőzés és a tájékoztatás.

Az első előadás időpontja már fix, március 26-án 10 órától tekintheti meg az iskola valamennyi tanulója az internet veszélyeiről szóló szakmai előadást, melyet a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársa fog megtartani, a tőlük már megszokott magas szakmai színvonalon – nyilatkozta Matuz Ádám, a szervezet társelnöke.

A társelnök azt is elmondta, hogy természetesen további előadások is lesznek, változatos témákban, melyek mind-mind a megelőzést és a tájékoztatást szolgálják.

– Fiatalként fontosnak tartom felhívni kortársaink, a jövő nemzedékeinek tagjai figyelmét az internet, a drog, alkohol, dohányzás és más káros szenvedélyek, illetve tevékenységek veszélyeire, mindemellett megtanítani őket alapvető elsősegélynyújtási, akár újraélesztési praktikákra. Két éven át tanultam alapfokon elsősegélynyújtást kiváló pedagógustól, vettem részt általános iskolásként tanulmányi versenyeken és több konferencián is megjelentünk és tartalmas, hasznos tapasztalatokat, információkat szívhattunk magunkba, így magam is csak ajánlani tudom az elsősegélynyújtás tanítását a fiatalok, gyerekek számára. Ezt fogjuk most különböző egészségfejlesztési és elsősegélynyújtással foglalkozó szervvel, szakemberekkel együttműködésben Magyarbánhegyesre hozni. – tette hozzá Matuz Ádám.

Fotó: illusztráció

Szerzőnk: Földesi Szandra

Nézze meg ezt is!

Almási Ferenc bronzérmes az EB-n

A 130 kilogrammos Almási Ferenc jobban bírta mint a román Hutuleac, és 3-1-re győzött. Június …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.