2018. augusztus 26. vasárnap
Likefestoon / Aktuális / A kultúrát ünnepelték Battonyán

A kultúrát ünnepelték Battonyán

Nagyszabású kulturális műsorral készült a Magyar Kultúra Napja alkalmából a battonyai Városi Művelődési Központ és Könyvtár január 23-án, pénteken. A nagyszámú érdeklődőt vonzó esemény műsorának vázát helyi fellépők adták.

„Hogy szolgálhatom az emberiséget, ha meg nem őrzök magamban minden színt, minden kincset, ami az emberiséget gazdagíthatja? A magyarság színét, a magyarság kincsét!” Babits Mihály ezen gondolataival indították a Magyar Kultúra Napja tiszteletére rendezett emlékműsort. Dr. Palkó Lajosné, a battonyai Városi Művelődési Központ és Könyvtár vezetője elmondta, tavaly már rendeztek hasonló programot a kultúra jegyében, ám az ennél kisebb léptékű volt.

– Míg tavaly körülbelül 50-60 fős rendezvénnyel készültünk, idén szerettünk volna egy nagyszabásúbb, színpadi produkciókra tervezett műsort létrehozni – mondta el az intézményvezető.

A programhoz helyi, kulturális tevékenységgel foglalkozó egyesületek, intézmények és személyek járultak hozzá, mint a Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium és Szakképző Iskola, Általános Iskola és Óvoda tanulói és tanárai, a helyi népdalkör, a mazsorett csoport, a Szivárvány Néptáncegyüttes, a Magdu Lucian Román Általános Iskola és Óvoda tanárai, vagy a Suferini szerb néptáncegyüttes.

Publik Antal
Publik Antal

– A helyi fellépők műsorában megtalálható volt a népmese, a néptánc, a népzene, a népdal, a jazz, vers és zsoltár is – fejtette ki Dr. Palkó Lajosné, intézményvezető.

A sokszínű program vendégművészének Publik Antal erdélyi származású előadóművészt kérték fel, aki versekkel érkezett. A vendégek az est kezdéseként az ő előadásában hallgathatták meg a Himnuszt.

Az intézményvezető hozzátette, úgy érzi, nagyszerűen sikerült az emlékműsor, és méltó emléket állítottak a Magyar Kultúra Napjának.

Nagy Mária

Fotó: battonyai Városi Művelődési Központ és Könyvtár

Szerzőnk: Szerkeszto

Nézze meg ezt is!

Almási Ferenc bronzérmes az EB-n

A 130 kilogrammos Almási Ferenc jobban bírta mint a román Hutuleac, és 3-1-re győzött. Június …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.