A Kispest is legyűrte az orosházi hölgyeket

márc 09, 15 A Kispest is legyűrte az orosházi hölgyeket

Szombaton, március 7-én az ELIOS Kispesti NKK csapatához utazott az Orosházi Női Kézilabda Club gárdája, az NB I/B pontvadászatának legutóbbi fordulójában. Az együttes zsinórban negyedik vereségét szenvedte el.

Az orosházi lányok győzelmi reményekkel utaztak a fővárosba szombaton, a Kispesti NKK csapatához. Bárány Zsolt csapata még nyeretlen az idén, a tavaszi szezonban egy döntetlenjük mellé négy vereség párosul. Pontosztozkodással kezdték az évet az Inárcs-Örkény ellen, majd kikaptak a Vasastól, a Szent Istvántól, a Gödtől és hétvégén a Kispesttől.

A budapestiek ellen jól kezdték a mérkőzést, fej-fej mellett haladtak a csapatok, az első félidőben kiegyenlített volt a találkozó. Az első harminc perc a védekezésről szólt, kevés gól született, ám ebből is a Kispest jött ki jobban, és 10-8-as vezetést szerzett a szünetig. A második játékrészben rengeteg technikai hibát vétettek a vendégek, ziccereket rontottak, amit a hazaiak kihasználtak, és folyamatosan növelni tudták előnyüket. A mérkőzés 26-19-es kispesti győzelemmel zárult.

– Az első félidőben többször vezettünk, de percről-percre jöttek a hibák, helyzeteket hagytunk ki. Nagyon jól védett a Kispest kapusa, nem tudtunk kifogni rajta. Ez a második félidőben fokozódott, és mindössze három átlövéses gólt tudtunk szerezni, így újra pont nélkül tértünk haza – értékelte a mérkőzést Mikus István, a klub elnöke.

Az Orosháza veresége ellenére maradt a hetedik, de az előny egyre fogy, a nyolcadik Hajdúnánás egy ponttal lemaradva követi a dél-békési gárdát. Győzelmével a Kispest bebiztosította hatodik helyét, és elhúzott az orosháziaktól. A következő fordulóban az ONKC a Szegedet látja vendégül.

– A Tisza-partiak a tabella végén találhatóak, gyengébb játékerőt képviselnek hozzánk mérten. Fazekas Zsuzsát kivéve mindenki bevethető lesz, így csak a győzelem elfogadható. Nagy szükségünk van a két pontra, ellenkező esetben könnyen a nyolcadik helyen találhatjuk magunkat – zárta gondolatait az elnök.

A mérkőzésre március 14-én, 18 órától kerül sor, a Városi Sportcsarnokban .

Juhász Ádám

Foto: Sarkadi Bálint

Hagyjon üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>