A Jó állam a cél

feb 09, 13 A Jó állam a cél

A Jó állam létrehozása a kormányzat célja. Ennek jegyében történt a közigazgatás átalakítása is az elmúlt időszakban – erről a közelmúltban Erdős Norbert kormánymegbízott és Simonka György, dél-békési országgyűlési képviselő beszélt Mezőkovácsházán, a járási hivatalban tett látogatás során.

– Az elmúlt 20 évben nem volt átfogó koncepció a közigazgatás átalakítására. Az állampolgárok és a gazdasági szereplők is gyakran úgy érezték, hogy az állam időnként nem segítség, hanem inkább akadály. Ez komoly kárt okozott az ország versenyképességének. Sok esetben megbénította a még jó törekvéseket, gazdasági fejlődést is. A kormány célja éppen ezért az volt, hogy meg kell szabadulni a régi, bürokratikus beidegződésektől, életszerűen működő közigazgatást kell létrehozni – mondta Erdős Norbert kormánymegbízott.

A Jó állam létrehozása érdekében az elmúlt két évben több lépést tett a kormányzat. Első lépésben a központi közigazgatás szerkezetét alakították át: kevesebb minisztérium működik, ésszerűsítették a feladatmegosztást. 2011. január 1-jétől működnek a fővárosi és megyei kormányhivatalok, idén január 1-jétől pedig a járási hivatalok is megkezdték tevékenységüket.

– A járási hivatalok kialakításával megvalósult az államigazgatási és önkormányzati feladatok szétválasztása. Így minden a helyére került. Az önkormányzatok immár nem dolgoznak az állam helyett. Vagyis az elmúlt húsz év elmaradt intézkedéseit pótolja a közigazgatási reform – tette hozzá Simonka György, országgyűlési képviselő.

Fotó: Gábriel János

Hagyjon üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>