2019. december 13. péntek
Likefestoon / Aktuális / A halál és a temetés Pusztaottlakán

A halál és a temetés Pusztaottlakán

Pusztaottlakai történeti sorozatunkban ezúttal Karancsi Andrásné Bocsor Éva mesél a falu hagyományairól, a temetkezéshez kötődő szokásokról.

A pusztaottlakai szülők, nagyszülők minket már gyermekkorunkban kezdtek felkészíteni arra, hogy egyszer a lélek elhagyja a testet, amikor az utolsó lehelet is távozik sóhajtás formájában. Igyekeztek úgy beállítani, mint az élet velejáróját.

Amikor valaki meghalt a faluban elsősorban a harangok szóltak érte más-más hangmagassággal. Így már a harangok zúgásából tudni lehetett, hogy férfi, nő vagy gyermek hunyt el. A halál beálltakor a családnak első dolga volt az ablakok kinyitása, a tükör letakarása, az óra megállítása, majd az állkapocs felkötése a szem és a száj letakarása. Ezt követően a halottat hideg vízzel megmosták, megfésülték, megborotválták, öltöztetését hasonlóan nagy gonddal végezték a már életében elkészített ruhaneműekkel.

A váratlanul elhalálozott fiatalokat a legszebb ünneplő ruhájukba, a lányokat általában menyasszonyi ruhába öltöztették. A halott mosdatását valamelyik idősebb szomszéd végezte. A mosdatás és öltöztetés után felravataloztak a „nagy (tiszta) szobában”, ha ilyen nem volt, akkor abban a szobában, ahol elhunyt. A földre helyezett halott kezébe is és a feje felett lévő tárgyra (általában szék) egy-egy gyertyát helyeztek, addig, amíg a koporsót be nem szerezték.

Este elkezdődött a virrasztás, ami azt jelentette, hogy este 7–10 óráig a pap, a kántor imádkozott az elhunyt lelkéért, az asszonyok pedig énekeltek, siratták a halottat. A gyertya éjjel-nappal égett mellette, egyetlen percre sem volt szabad magára hagyni.  A halottat egész éjszaka a férfiak (rokonok, barátok) őrizték, kártyázással múlatták az időt, és néha-néha egy-egy korty pálinkát ittak azt mondogatva: „nyugodj békében”. Ha éjszaka megéheztek az özvegytől kaptak szalonnát, kolbászt és kenyeret.

            A temetést általában délután két és hét óra között tartották, amikor a nap már lemenőben volt. A templomból kivitték a kereszteket, zászlókat, a férfiak ing ujjára vagy kabát ujjára fehér zsebkendőt kötöttek, fekete szegéllyel. A szertartás résztvevői végső búcsúként megcsókolták a koporsón lévő keresztet, és a koporsóra pénzt tettek az egyház számára. Az udvaron lezajló egyházi szertatás után a rokonok, ismerősök, szomszédok utolsó útjára kísérték a halottat. Általában távolabbi rokonok vagy ismerősök vitték ki a halottat az udvarról. A temetőbe vezető úton a temetési menet meg-megállt, hogy a halott elbúcsúzhasson a környezetétől, a temetőbe érve – gyermekkorunkban – még némi aprópénzt is szórtak a koporsó alá, és azt mi gyerekek a temetés után összeszedtük.

A temetési szertartás két-három óráig is eltartott. A ceremóniát a pap és a kántor vezényelte le, a helybéli asszonyok pedig halottsirató énekekkel kísérték az elhunytat. A halottbúcsúztató énekekben általában a kántor vett örök búcsút az elhunyt nevében a hozzátartozóktól. Majd meghatározott rendben követték egymást a közeli majd távoli rokonoktól, barátoktól, szomszédoktól, munkatársaktól búcsúzó mondatok.

A bevezető rész általában az élet forgandóságáról, az ember sorsáról elmélkedett, bemutatva a halott életútját is, a második, terjedelmesebb rész pedig, az igazi sirató, sokszor nagyon megrázó búcsúszövegeket tartalmazott. A kántorok, énekesek egymástól örökölték a szövegeket, s mindig az adott helyzethez illesztették, a halott életéhez, a hozzátartozókhoz való kapcsolatához kötve az énekek tartalmát. A verses szövegek írói az általuk ismert tények mellett figyelembe vették a családtagok által elmondott eseményeket, érzéseket, melyeket bele kellett fogalmazniuk a búcsúénekekbe.

A nagyapám, néhai Purdi Mihály kántor lévén az ottlakai ortodox templomban is írt ilyen sirató dalt. Sajnos a kézirata elveszett és ma már csak az idős néniktől sikerült megszerezni az emlékezetükből leírt szöveget. Egy-egy verséből tudjuk, hogy ő írta az alábbi román nyelvű szöveget, mivel az anya elhunytakor a három lánya sirató énekét írta meg. Ezek a sirató énekek tíznél több versszakból álltak.  Íme néhány versszak románul és magyarul:

Azi trei fice plang cu dor                                  Ma három lány sír vágyakozva,

Dupa dulce mama lor,                                      az édesanyjuk után,

Suspanand ele intreaba                                    Sóhajtozva kérdik

Unde mergi tu mama draga                              Hova mész anyu drága.

Mama lor asa le zice                                        Az anya válaszol,

Marg la Tatal nost cel dulce,                            Megyek az édes istenhez,

Spune voi, ca voi traiti                                     Elmondani, hogy ti éltek,

Si la el mult va ganditi                                      És sokat gondoltok rá.

Un cuvant va zic la toti                                     Egy szót mondok mindenkinek,

Ca eu plec intre cei morti                                 Távozom a halottak közé,

La toti va zic ramas bun                                   Mindenkitől búcsúzom,

Pana eu nu plec la drum                                   Amíg el nem indulok.

Si iara ma-ntorc catre voi                                 És megint hozzátok fordulok,

Vecini, prieteni si surori                                    Szomszédok, barátok és testvérek,

Din departe si de aproape                                Távolról és közelről,

Sa ma petreceti la groapa                                 Kísérjetek el a sírig.

A temetés ceremóniája a temetőben még nem ér véget. Akik a halottat végső útjára elkísérték, részt vettek a halottas háznál megrendezett halotti toron.

Szerzőnk: Szerkeszto

Nézze meg ezt is!

Almási Ferenc bronzérmes az EB-n

A 130 kilogrammos Almási Ferenc jobban bírta mint a román Hutuleac, és 3-1-re győzött. Június …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.