2018. április 19. csütörtök
Likefestoon / Aktuális / A Hajdúságban zárja az őszt az ONKC

A Hajdúságban zárja az őszt az ONKC

A hosszú őszi szezon a végéhez közeledik, de vasárnap még komoly feladat vár a felnőtt csapatra. Balmazújvárosban kell helytállnia Papp László tanítványainak.

Az Orosházi Női Kézilabda Klub soron következő ellenfele jelenleg a tabella kilencedik helyén tanyázik. Dajka István együttese már mind a két arcát megmutatta a bajnokságban, hiszen hatalmas bravúrokat is bemutattak már, de nagy pofonokba is beleszaladtak a hajdúságiak, ilyen volt az első fordulóban a KSZSE elleni döntetlen, amit a következő fordulóban a PC TRADE Szeged KKSE ellen feledtetettek, miután hat góllal győztek. Éppen ezért kiszámíthatatlan és veszélyes csapatról beszélhetünk, főként hazai pályán. Az őszi idény utolsó találkozóján semmiképp sem számíthat könnyű mérkőzésre az Orosháza.

Annak ellenére sem, hogy múlt hétvégén magabiztosan fokozatosan, több remek egyéni teljesítménnyel, mégis csapatként működve őrölték fel a Szentendre gárdáját. A hét közben pedig egy felkészülési találkozót is játszott a felnőtt csapat, az élvonalbeli Érd ellen, ahol szintén nem vallottak szégyent a Papp-tanítványok, egyenrangú partnerei voltak az élvonalbeli gárdának.

– Ezt a formát kell átmentenünk a vasárnapi találkozóra is. Tudjuk, hogy az érdi meccs csupán felkészülési találkozó volt, de mégis erőt meríthetünk belőle. Mindenképpen szépen szeretnénk búcsúzni a szezontól, a tavasz szempontjából is fontos lenne a két pont megszerzése – fogalmazott Papp László, orosházi vezetőedző.

Az őszi idény utolsó találkozóját ma 18 órától rendezik meg Balmazújvárosban.

Forrása: onkc.hu

Szerzőnk: Kiss Anna

Nézze meg ezt is!

Tegyen javaslatot a traffipaxok helyszíneire vonatkozóan

Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a TISPOL kezdeményezéséhez csatlakozva a magyar Rendőrség 24 órás összeurópai …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.