Likefestoon / Aktuális / 7300 milliárd forint jön az Uniótól

7300 milliárd forint jön az Uniótól

Fejlesztésre a strukturális alapokból, a kohéziós alapból a hazai társfinanszírozással együtt mintegy 7300 milliárd forint áll Magyarország rendelkezésére a 2014-2020 közötti uniós költségvetési ciklusban – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten az MTI-vel.

 A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Uniós források 2014-től címmel rendezett fórumán Cséfalvay Zoltán elmondta: a kormány ezen összeg 60 százalékát közvetlenül a gazdaságfejlesztés ösztönzésére kívánja fordítani. Ez az unió kiemelt céljait is szolgálja, így a foglalkoztatás bővítését, a kutatás-fejlesztés és innováció (K+F+I) fokozott támogatását, továbbá az energiahatékonyság növelését és a szegénység csökkentését.

Hozzátette: a gazdaságfejlesztésre szánt magyarországi keretből közvetlenül mintegy 1200 milliárd forint jut a kis- és közepes vállalatok támogatására. Jelezte: a 7300 milliárd forint legalább 10 százalékát a tervek szerint visszatérítendő támogatás formájában bocsátják a cégek rendelkezésére.

Az államtitkár utalt arra, hogy a partnerségi megállapodás végleges változatát Magyarország várhatóan december közepén nyújtja be az Európai Uniónak, jelenleg még zajlanak az egyeztetések.

Cséfalvay Zoltán a tervezett forrásfelhasználás részleteiről szólva elmondta: 2014-2010 között a legjelentősebb összeg közvetlenül a gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programra jut, mintegy 3000 milliárd forint.

A gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP) mintegy 3000 milliárd forintnyi finanszírozási összegéből a tervek szerint a versenyképesség javítását szolgálja közel 850 milliárd forint, a tudásgazdaság fejlesztését pedig csaknem 550 milliárd forint. Az infokommunikációs célok megvalósításának ösztönzésére közel 300 milliárd forint jut a tervek szerint, és várhatóan további 250 milliárd forint költhető a természeti és kulturális örökség megőrzésére, valamint az energiahatékonyság növelésére. A foglalkoztatás ösztönzésére csaknem 540 milliárd forint áll rendelkezésre, míg a pénzügyi eszközök és szolgáltatások fejlesztésére várhatóan közel 400 milliárd forint fordítható.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy az összes forrás legalább 10 százalékát, azaz mintegy 730 milliárd forintot – de szerinte ez inkább 1000 milliárd forint lesz – visszatérítendő forrásként kívánnak juttatni a cégek számára. Azokhoz a fejlesztésekhez, amelyek egyértelműen üzleti szempontok alapján jönnek létre, mindenképpen visszatérítendő forrásokat kell biztosítani, mivel nincs ingyen pénz – mutatott rá. Ezek a források azután folyamatosan “visszatöltődve” szolgálják főként a kis- és közepes vállalkozások finanszírozását. Alapvető cél a produktív vállalkozások támogatása – húzta alá az államtitkár.

Fotó forrása: irany tv.hu

Szerzőnk: Szerkeszto

Nézze meg ezt is!

Életlen késsel még almát sem lehet pucolni!

A mai napon érdekes írás érkezett szerkesztőségünkhöz, melyet a Dél-Békési Kistérség Többcélú Társulás tegnapi napon megtartott, …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.