150-en húztak futócipőt Almáson

máj 12, 15 150-en húztak futócipőt Almáson

Harmadik alkalommal rendeztek Jótékonysági Futást Almáskamaráson, május 8-án pénteken. A résztvevők 13 órától gyülekeztek az Ország kemencéjénél. A délután során összesen mintegy 150-en húztak futócipőt.

A futást a tavalyi évben hagyomány teremtőként indították el az OSZSZ tagjai. A futók 13 órától gyülekeztek a kemence körül, ahol menet közben folyamatosan várta őket  a varroda és a szövöde dolgozói által készített sült a sajtos pogácsa.

A pogácsa gyúrással párhuzamosan a segítők szendvicseket készítettek, illetve a konyha dolgozói a teát főztek Fél 2kor megérkeztek az iskolás résztvevők is. Ezután egy kis Zumbával melegítettek be a versenyezni vágyók.

Az ovisok nyitották meg a futóversenyt. Először a nagy csoportosok, majd a kiscsoportosok. Óvónénikkel, dajkákkal, illetve szülőkkel együtt vágtak neki a kb. 50 méteres távnak.

A 2. korcsoportban az 1.-2. osztályos tanulók, mintegy 15 fővel rajtoltak, és szintén majd 50 méteres távolságot futottak.

A 3. futam mezőnye a 3.-4. osztályosokból állt össze, akik az előző két csoporthoz hasonlóan 50 méteres távot teljesítettek.

Az 5.-6.-7.-8. osztályosok már hosszabb távot futottak ők 100méteren bizonyítottak.

A 4. kategória a kamasz korcsoport volt, ahol több mint 20 fő indult.

A futamok után lehetett szendvicseket és teát vásárolni.

Eközben 10 fős csapatok jelentkezését várták. Összesen 3 csapat verbuválódott, akiknek 5 feladatot állítottak nekik össze a szervezők. Az első a labdavezetés volt seprűvel, második a zsákba futás, harmadik a kötélhúzás, negyedik a karkötőkészítés időre, az ötödikben pedig a cukorkagyűjtésben ügyeskedtek a résztvevők.

A verseny folyamán rengetegen szurkoltak a gyerekek. Plusz feladat volt, hogy páronként újságon kellett táncolni, ami nagy sikert aratott. Amelyik versenyző pedig énekelte mikrofonba az éppen szóló dalt, azt plusz pontot kapott.

Összesen 53 ezer forintot sikerült összegyűjteni. A rendezvény megvalósításához szükséges anyagokat a Német Nemzetiségi Önkormányzat, Almáskamarás Község Önkormányzata és a szülők adományozták.

Az óvodások mindegyike egy kis ajándékkal térhetett haza, illetve egy érmet is kaptak, ami a futóversenyen való részvételért járt.

A rendezvény délután 5 óráig tartott.

Kiss Réka

Fotó: Almáskamarás Község Önkormányzata

Hagyjon üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>